| | | | Fórum - Niana utolsó 8 hozzászólása | | | | | |
| | | | | | Áldozat
Egy hajnal fénye magához ölel
S az arany sugár sosem hagy el
De mire mégy a hamis álom-képpel
Ha a fátyol túl hamar vész el?
Egy tavaszi harmatcsepp keresi otthonát
S egy boszorka kedvéért magára ölt álruhát.
Te vagy az, kedves. S tán magad sem érted
Mit e kegyetlen boszorka művel véled.
Egy újabb sor vétetik könyvem egy lapjára,
-a boszorka áldást fest gyermeteg arcára-
Ám amilyen ékes-édes szava a lap tetején
úgy merülnek szürke ködbe az új sor kezdetén.
S ím, a gonosz boszorka játszik ismét
Szava hamis-édes, mit köztetek hint szét.
Kegyetlen szívében örök-nyom vérzik
S ép elméje tán már meg is halt félig.
Hasztalan a szabatkozás, ez az utolsó bocsánat
Alávaló várakozás, bilincs vájja bokádat.
Zokogva zakatol a perc, gyilkos tempót diktál
Utolsó lélegzetig harc, saját elleneddé váltál:
Gonosz boszorka, te ostoba. Mondd, kinek hazudtál?
2008.08.30. |
| | | | | |
| | | | | | Éjjeli dallam
Mondd, merre jár a fény ha jő a sötétség?
Mondd, ó mondd mit tegyen kit elhagyott a reménység?
Lelke félig üres, mint kopár szikes jégmező
s elméje bár oly ügyes, szívén mérges vérredő.
Mondd, miért hagyod egyedül gyermeked?
Sötét égbolton lázálmaid kergeted.
Nézd, egy apró tücsök hegedül
Háztetőn üldögél, húzza dalát egyedül.
Szomorú dallama szárnyal az éjjel
kettévág teret-időt, hol az égi jel?
Kicsiny léte egyetlenegy értelme
messze jár, messze száll az éterben.
Pöttöm tücsök, egymagában milyen apró..!
- törékeny lelke fél, még eltiporja vak ló.
Szegényes cirip-zene, mellyel kedvesét kutatja
Magányos tücsök, messze jár Ő, jól tudja.
Néma tücsök, nem szól egy szót sem.
Dala körbejár s visszatér, számára élelem
az ének, szükségszerű lételem...
De tudja - hiszi -, véges az a végtelen!
A végtelen, hol lakik Ő is;
Millió leveléből fénylő, csodaszép kőris.
S ha együtt vannak, virágzik a föld is
Mi körbelengi őket: szeretet, az ősi.
Kicsi tücsök mégapróbb szívében
nincs hely másnak. Benne ők így élnek,
boldogan s szeretve, csillagokat kergetve;
nincsen más, kit e világon jobban szeretne.
Mondd, merre jár a tücsök párja?
Segíts, kérlek! Vezesd, hogy megtalálja.
Addig száll hát, s mint óriás paplan
borul égre-földre, az éjjeli dallam.
2008.05.01. |
| | | | | |
| | | | | | Életed Kincse
Arany csillám. Neonfény.
Fület tépő visítás kél
a nap. Felharsanó sírás.
Sírt ás
a halál-
S újra jő a sötétség.
Tán emészt a kétség?
Hangok. Színek. Élet.
Élek?
Félek! - Múlnak
az évek...
Útra kélő kacaj;
S mint a karvaly
a boldogság belédmar.
Örök nyom. Az érzés
lelkedbe ég, sosem vész
el? Higgy.
Szeress,
Szeresd az Életet!
Bút majd Szava feledtet.
Fölötted a csillagod.
Hozzád beszél, nem hallod?
Félnél még? Kételkedsz.
Érzem,
kételkedem.
Megszólít a Boldogság:
Csillag! Gátad képzelt fogság.
Mert mit végig kerestél
lásd meg ott: a lelked mélyén.
Élne még
a Tűz? Fagyott
a vér benned.
És hol nincs bent
s kint se
Ott lesz Ő: életed Kincse. |
| | | | | |
| | | | | | Szürke bohóc
Szürke bohóc tekint egyedül,
némán léptet s érzi - megkergül.
Girbe-gurba furcsa világ
mellényén két szürke virág.
Keres egyre, mit óhajt hát?
Édest, sósat, gyémánt kristályt?
Jámbor szellő, nézzen csak rá:
szürke bohóc, ki tudhatná.
Fürge üres táncot lejt
némán, furcsán, egyedül.
Érzi már mit félve sejt
erdőn-mezőn keresztül.
Hold nővéred figyel fentről
Ezüst udvar veszi körűl.
Csodálkozva tekint le Rád,
Mi lelte e balga királyt?
Mért vagy Szürke? Bohóc!
- Értelmetlen minden szó.
Vörös, bíbor, hol maradna
ha színtelen szomorú elmarja?
Jaj, te bolond, tudatlan!
Akaratlan teszed tönkre
mindazt, mit létrehoztam;
Terád bíztam minden jót s szépet
S egyetlen szent küldetésed,
hogy mosollyal teljen büszke léted.
Bút vigyél és színt hozzál
Gyermek-kacajt fakasszál.
Szegény szürke bohóc alak
Kemény, fagyott ábrázatán
szürke szem, mint beton falak,
Könnyektől csent csillanás.
Sokezer év elmúltán
remél-e, vagy nyugszik már?
Fagyott teste immáron holt
Itten élt a szürke bohóc. |
| | | | | |
| | | | | | Fagyott tűz
Megfagyott tűz.
Szíved szilaj vadat űz.
Egyetlen szem
végzet. Végzett
a három
elfeledett, soha
meg nem értett,
eltaszított lélek.
Kínzó fogság
tüzes korbács.
Felkorbácsolt
vágyak, lángok.
sötét romok
zúgnak mindenfelé,
hogy állatok
módjára váljanak emberré.
Vérré
vált tested, s lelked,
mellyel táncod lejted
az élettel.
Életeddel játszol
minden lépéssel.
Tudva vagy tudatlan,
akár csak akaratlan
az égre nézel föl, s
keresed az égboltot kémlelő
másik lelked, részed,
egy darabot belőled.
S lelked végre felkiált.
Nincs már más, mint
ezernyi csillogás
gigantikus kavalkád.
Vakító villanás.
Egy utolsó pillantás. |
| | | | | |
| | | | | | Stupid Cupid'
Szerelem.
Mily hitvány is ez.
Sebezhetővé s gyöngévé tesz minket.
Mindent
felejtesz, s csak rohansz Utána.
utána
gondolkozol, jól tetted-e?
Felejtesz minden mást:
barátot, családot, hivatást.
Elvakít, majd újra látsz
immár gondolkodva jársz.
Mit tegyél? Mit tennél
Mit tenne ő,
csak lenne már tiéd,
csak lennél már az Övé.
Álomképeket kergetsz,
minden mást elfelejtesz.
Nem is tudod, mit érez,
mit gondol. Érzed,
úgy gondolod,
sikerülni fog:
hiszen rádnézett, rádmosolygott
ma is. Komolyan gondolod?
Aztán megint hazudsz magadnak
Hogy nem kell ő neked,
meg vagy te egyedül, nélküle.
Hitvány féregként
hitegeted magad. Egymagad
vagy immár. vársz. Várod,
hátha kezd, jelez...
Jelezz!Dehát Vak vagy! Miért nem látod?
Szánt szándékkal saját magad vakítod.
Végül eljön majd, mikor
rájössz: Ő az, más
már nem is kell. Pár
boldog pár, miközben egyedül
mész haza, s a szívedbe markol
A tudat: elszalasztottad.
Feldühödsz,
mert rájössz,
saját magadnak köszönheted.
Nem láttad, elfelejtett,
Már késő.
Mást szeret, mást akar Ő.
Ma még sírsz
Holnap még zokogsz
Aztán írsz
Majd hozzászoksz.
Belenyugszol.
Úgyis lesz következő.
Te is tudod.
Szofi |
| | | | | |
| | | | | | Angyalkönny
Egyszer régen, kiskorunkban
Milyen szép is volt, boldogan,
Gondtalan
Tengettük-múlattuk napjainkat.
Akár az angyalok,
Mondták az okos
Felnőttek.
Azóta hogy megnőttek...
Udvar, hinta, mászóka.
Szobádban a hintás faló
A kis tortafaló,
Suttogták egymás között,
S te csak ültél, és
Mosolyogva figyelted, a mindenttudó
Felnőtteket
Akár egy angyal.
Apró titkok, kósza pletykák,
A kisgyermek játszik,
Járkál, nevet
Sír.
Most mogorva fiatalok
Járják a várost
A huligánok,
Mondják a felnőttek, tudatlanok.
Hogy megnőtt,
Felcseperedett.
Eltűntek a szőke fürtök,
A gyermek már elveszett.
Nincs már az a kisgyermeki báj,
Az az ártatlanság
Hová tűnt?
A gondtalan, boldog múlt
Fiatalság.
Lázongó, forrófejű fiatalok
A gyermek már nem gyermek.
Gyermeteg játékokat űz, hová tűnt
A tűz?
Az angyalok sírnak, ahogy látnak
Téged. Szüleid ellen fordulsz
Nekik hazudsz?
Magadnak.
Ha fáj, csak nézel. Sírsz
Legbelül, zokogsz,
Egy életen át. Egész
Életeden át
Játszol. Játszod a szereped,
Boldognak, gondtalannak mutatod magad
Akár egy kisgyermek.
De mondd, kinek hazudsz?
A kisgyermek eltűnt,
Elveszett. Maradnál hű
A lelkedhez?
Lelkendezz. Sikerült
Az álarc, a hazugság.
Az angyalod pedig néz.
Szívébe markol, és fejét
Lehajtva emlékszik vissza Rád
Milyen volt, mikor még a felnőtt
Mindent tudott, ártatlan kisgyermek
Hová tűnt már?
Sír. Nézd, mit tettél.
Sír az angyalod. |
| | | | | |
| | | | | | Új vagyok, úgyhogy először is Üdv mindenkinek ^^' A következő pedig életem első verse lesz, szóval úgy olvassátok .P
Vihar
Állok a hegytetőn, egymagam.
Ázom és
Fázom ebben a viharban.
Nézem a tájat, egyedül
A tó tükre, oly gyönyörű
Így, a viharban.
A nap még utóljára felfénylik,
A víz szikrázik.
Szúrja, böki a szemed, a sok
Csillám, villám
Mindenütt, mikor vihar jön.
És neked mégis ez tetszik.
A villám, a sötétség,
Ez a fekete kékség,
S nem a ragyogó csillogás?
Látlak. Nézem, ahogy
A sziklán állsz, és
Vársz valamit. Egy jelet?
Az eget kémleled,
s figyeled
Ahogy minden változik.
A sötétség oly távoli.
Minden, amit látsz, csak
Illúzió-hegyek,
Felhők, sötétek
Feketék, sehol egy bárány
Felhő? ugyan
Üres ég-mező.
De te erre vágytál, nemde bár?
Erre vágytál, ezt szereted,
Ha a víz lázong, döglött
Halakat kerget
A szél felkap, ledob
Mint egy elsárgult falevél,
Tehetetlen.
Lehetetlen, hogy ezt szeresd...
Hívlak inkább, menjünk,
Ébredj már!
Ne bizonygass, hisz ismersz,
Ismerlek. Halgass!
Rimánkodok neked,
Térden állva könyörgök, már
Félek, fázok, megrémít
Ez a vihar
A szemedben.
Eltökéltség, erő, nyugalom, és én
Mégis félek, sírok, de te
Nem engedsz, csak állsz
És vársz. Mondd, mire?
Még rimánkodok, még sírok neked,
De te csak állsz,
Vársz.
Nézed a távolt, az eget,
Eltemeted
Magadban az összes jót s szépet
Észre se veszed, elfelejtesz,
Hogy én már nem rimánkodok,
Már nem sírok neked.
Nem vagyok ott, már
Rég nem félek, fázom,
Lélegzem.
Lenézel a sziklaperemről
S szemedből rég kihalt a láng,
Érzéketlen.
Csak nézed, ahogy odalent fekszem
Groteszk
Az egész testem, a sziklák között hánykolódva
A víz már elmosta.
Mit suttogsz?
Fáj? Félsz?
Késő. Már élettelen. |
| | | | | |
A társalgás szabályai | A legaktívabb fórumok és fórumozók | Moderátori tevékenységek
|
