Blaine Lee Pardoe: A kivonulás útja (részlet)

Ködhiúz edzőtábor

Szürkegerinc-hegység

Londerholm, Kerenszkij-halmaz

Klánterület

3037. október 3.

Porcini csillagparancsnok egy sziklán állva a felügyeletére bízott tizenkét kadét fölé tornyosult. Sötétszürke és bíbor fellegek gyülekeztek a Füstjaguárok edzőtábora fölött. A Szürkegerinc-hegység talaja durva volt és zord, a szikla viszont nagyszerű rálátást biztosított a hegyoldalt borító erdőre, mely majdnem hetven kilométerre húzódott. Porcini csillagparancsnok Fegyvermester volt - ahogy a Jaguár nevelőtiszteket nevezik -, és valahányszor lehetősége nyílt rá, ide hozta ki a rábízott fiatalokat. Ezen a reggelen arra utasította őket, hogy bemelegítésként fussanak fel a meredek emelkedőn.

Porcini világosszürke kezeslábasa sok, harcban töltött évről árulkodott, mely harcok kétségtelenül Londerholmtól messze zajlottak. A Fegyvermester a gondjaira bízott tesköz-csillagképre bámult, miközben arca oly merev és szigorú volt, akár a szikla, melyen állt. Nem látszott rajta, hogy büszke lenne a fiatalokra, csupán valamifajta sötét megvetés sugárzott belőle. Talán nem volt elégedett a teljesítménnyel, melyet aznap, azon a héten vagy hónapban nyújtottak. Ami valószínűbb - és Trent évekkel később így is gondolt vissza a Fegyvermesterre -, hogy Porcini minden kadétot gyűlölt, mert a harcossá válás útját járták, amely a klánok társadalmának csúcsát jelenti, és amely dicsőségre ő már nem számíthat. A klánok között, de legfőképpen a Füstjaguároknál egy Porcini korában járó harcos már kiöregedettnek számított.

A Ködhiúz tesközének azonban az életet, a világosságot és a végtelen univerzumra nyíló ablakot jelentette a Fegyvermester. Ő volt a legfőbb példája annak, akivé válni akarnak - a született harcosnak. Számukra nem létezett a világegyetem, sem a Kerenszkij-halmaz, de még csak más bolygók sem. Nem volt hova menniük, nem is érdekelte őket semmilyen távoli világ. Ez volt az ő otthonuk, amelyet eddigi életük, a hosszas edzések során egyetlenegyszer sem hagytak el. A tábor, a tanulás, a kiképzés, a gyakorlás, az állandó próbatételek: számukra ebből állt a világ. Ez volt minden tudásuk, és ez is marad mindaddig, amíg kudarcot nem vallanak, vagy meg nem nyerik a végső próbát: a Besorolásét, amely felnőtt klánharcossá avatja őket.

Ez a nap pont olyan volt, mint sok másik, Trent mégis egész életében emlékezett arra, amit ekkor tanult önmagáról és a klánjáról. Ezen a napon állást foglalt, és eltöprengett azon is, hogy majd az évek és fényévek során milyen messzire juthat el ettől a helytől, illetve helyzettől. Azon a ködös reggelen, mely tüzes vasként égett az emlékezetébe, Trent elfoglalta saját helyét a klán történelmében, sokkal határozottabban, mintha az Emlékezés, a minden harcos által szívből tisztelt és fejből ismert hosszú hőseposz sorai közül érdemelt volna ki egyet.

- Mindannyian tanultunk klánunk történelméről, de ma olyasmit akarok nektek megtanítani, ami túlmutat a történelmen, és ami rólunk, mint emberekről szól. Sobna kadét, mondd meg nekem, kik vagyunk mi? - Porcini kérdése, akárcsak sok más felvetése is, egyértelműen csapdát sejtetett.

- Igenis, csillagparancsnok - kezdte Sobna, így téve szert néhány másodpercre, hogy összeszedje gondolatait. - Mi Füstjaguárok vagyunk, a Csillagliga hagyatékának jogos örökösei! Az éjszaka ragadozói vagyunk, a pusztítás mesterei, ellenségeink vadászai. A Füstjaguár rettenthetetlen, ő a harcosok törvényének megtestesülése!

A sötét hajú leány határozottan beszélt, szavaiból csengett a meggyőződés, melyet azóta sulykoltak szinte folyamatosan az agyába, hogy kikelt a fémméhből - a genetikai laboratórium kádjából, mely kitenyésztette.

- Oly szavakat idézel, amiket könyvekből tanultál; kisszerű szavak ezek egy méltatlan gyermek szájából. Fogalmad sincs, mit jelent Füstjaguárnak lenni - gúnyolódott Porcini. - Te még csak szimulátorokkal meg a hálótársaiddal vívtál csatát.

A csillagparancsnok megvető szavainak súlya alatt Sobna szégyenkezve hajtotta le fejét. A tesköz tagjait ugyanazoktól a donoroktól, egyszerre tenyésztették génlaborokban, majd öntudatuk első napjától együtt nevelték és edzették őket. A tesköz élete folyamatos katonai képzésből és heves versengésből állt. Mindenki rettegett a kudarctól, legyen az bármilyen jelentéktelen. Porcini rideg pillantása az ugyanolyan sötét hajú Russou-ra siklott, aki szemmel láthatóan alig várta, hogy felelhessen a kérdésre.

- Russou kadét, kik vagyunk mi? - csattant Porcini hangja.

Russou egyenesen, félelem nélkül tekintett rá.

- Mi vagyunk a kiválasztottak, akiknek sorsa, hogy egy nap újra egyesítsék a Csillagligát. Az összes klán közül egyedül a Füstjaguár vadászik csupán a vadászat izgalmáért. Ragadozók vagyunk; türelmesek, gyorsak és könyörtelenek. Mikor a háború fátyla felemelkedik, egyedül mi fogjuk egy klán zászlaját viselni, az ilklánét és az új Csillagligáét.

A fiatal Russou egész arca felderült, ahogy minden klánbeli álmáról mesélt: hogy egy nap visszatérnek a Belső Szférába, s irányításuk alatt újra létrehozzák a dicsőséges Csillagligát. S mint az összes többi klán, a Jaguárok is hitték, hogy az ő klánjuk az összes többi fölé fog emelkedni.

Porcini csillagparancsnok kissé elfordult, majd hirtelen visszaperdült, és bőrkesztyűjével oly erősen vágta pofon Russou-t, hogy az megtántorodott. Ugyanúgy szégyenkezve, akárcsak előbb Sobna, Russou az arcán lüktető vörös sebre szorította kezét. Az ellenkezés vakmerő és értelmetlen dolog lett volna.

- Te is megtanultad a leckét, s szavaidban ott van az igazság, mégsem adnak választ arra a kérdésre, kik is vagyunk. Mivel pedig olyan kadét szájából hangzottak el, aki még sohasem harcolt a klánja nevében, szinte megcsúfolják az igaz harcosokat.

Porcini ekkor Trentre emelte tekintetét. Az ezután következő évek során Trent sosem felejtette el kadétsága tizenkettedik évének eme pillanatát, és a Fegyvermester arcán ülő, gyűlölethez oly közel álló kifejezést.

Porcini pillantása Trentébe forrt.

- Te, Trent, azt hiszed, hogy ereidben a Jaguár vére folyik, pozvál? Akkor mondd meg nekem, kik vagyunk mi?

Trent egy pillanatig az edzőtisztet vizsgálta. Szíve a torkában dobogott, keze reszketett, miközben a helyes válasz után kutatott elméjében.

- Nincsenek rá szavak, csillagparancsnok - mondta végül. - A szavak magukban senkit sem tesznek harcossá, és nem képesek rámutatni, milyen a Füstjaguár valójában. Erre csak a harc képes. Kihívom egy, az Egyenlők Körében lefolytatott harcra, hogy meg tudjam adni a választ.

Porcini csillagparancsnok sötét, majdnem kéjes mosollyal válaszolt, és biccentett.

- Jól feleltél, kadét, s teljesül is a kívánságod. Számomra azonban felesleges dőreség lenne kiállni ellened. Én harcos vagyok, te pedig csupán egy bábu. Mégis adok lehetőséget, hogy igazold álláspontod: Jez fog kiállni helyettesemként.

Jez. Egészen addig a napig Trent még zsúfolt életkörülményeik ellenére is képes volt magát távol tartani tőle. A tesköz általában szorosan összetartozó, meghitt társaság, de Trent semminemű meghittséget nem érzett Jez mellett. Nem számított, hogy életük minden napján látták egymást, ugyanattól az értékes donortól származtak, együtt táplálkoztak, tanultak, edzettek, aludtak, s együtt élték át sikereiket és kudarcaikat. Trent sosem tudott semmiféle közösséget felvállalni Jezzel. Mindig a lány volt a csillagparancsnok kedvence, de nem valamiféle intrika következményeképp, hanem mert állandóan másokon tiporva törtetett előre. Most előrelépett, miközben a többiek körbeállták őt és Trentet.

Sok-sok évvel később, sok utazás és még több csata után, bajtársak halála, árulás és megaláztatás után, ellenségei fölött aratott győzelme és minden fontos dolog elvesztése után Trent még mindig tisztán emlékezett a napra, mikor Jezzel küzdött meg az Egyenlők Körében.

A lány hosszú fekete haját egyetlen varkocsba fonta, bőrét sötétre színezte a nap. Karcsú volt és erős, mint Trent, de neki, akárcsak néhány másik kadétnak, enyhén keleties metszésű volt a szeme. Megnyalta az ajkát, mintha ínyencfalatnak érezné ellenfelét - Trent legalábbis így emlékezett vissza később. Lehet, hogy az idő valamennyire eltorzította a valóságot, de utólag Trent mindig úgy érezte, Jez nem csak megküzdeni akart vele, hanem alkalomadtán szívesen meg is ölte volna.

Trent lehajolt, hogy teste súlypontja közelebb kerüljön a talajhoz, majd kinyújtotta a kezét. Látta már harcolni a lányt, ezért tudta, mire számíthat. Mindig ő támadott először, ez fémjelezte stílusát. Gyorsan, szinte tébolyodottan csépelte ellenfeleit, hátha így már az első másodpercek során sikerül kiütnie őket. Trent a későbbi évek során is emlékezett erre, és többször felhasználta e tudását ugyanúgy, ahogy akkor is.

Megpróbál majd becserkészni, a hátam mögé akar kerülni. Láttam már, hogyan csinálja. A tesköz többi tagjához hasonlóan Trent is tanult harcművészeteket, gondolatban pedig a lehetséges válaszcsapások közül válogatott éppen. Porcini csillagparancsnok magasba emelte a kezét, miközben az Egyenlők Körében állva beszélt a körülötte gyülekező kadétokhoz.

- Ahogy az már alapítóink idejében is volt, az ilyen vitákat az egymással egyenrangúak harcban rendezik el. A kör vonalát ne törje meg senki, ne kapjon segítséget a gyenge, aki alulmarad! A győztesé az igazság s a jog. - Hármat tapsolt, a tesköz tagjai pedig egyszerre kántálták: - Seyla!

Ahogy az ünnepélyes szó elhangzott, Jez azonnal felugrott, szemében szinte lángolt a gyűlölet. Trent felkészülten várta. Megragadta a lányt, és hanyatt gördült. Áthajította Jezt a feje fölött, miközben az bele akart kapaszkodni, ő maga pedig befejezte a hátrabukfencet. Pontosan Jezre érkezett, mikor az még csak megfordulni szeretett volna. A lány Trent hajába kapaszkodott, és le akarta rántani maga mellé, azonban a fiú a légcsövébe döfte tenyere élét.

Az ütés pontos volt. Jez szeme kidülledt, levegő után kapkodott, de hiába. Trent nem akarta megvárni, amíg újra tud lélegezni. Ahogy a lány elengedte ellenfele haját, és a torkához kapott, a fiú leugrott róla, és az Egyenlők Körének széléhez rángatta. A többi kadét félrelépett előle, így engedve utat számára. Trent kilökte Jezt a körből, ezáltal megszerezte a győzelmet.

Jez még mindig lihegve feküdt a földön, mikor Trent felemelkedett, hogy szembenézzen Porcini csillagparancsnokkal.

- Ez az én jól megfogalmazott, teljes válaszom a kérdésre. Ilyen egy Füstjaguár.

- Jól megfogalmazott, teljes válasz - Porcini csak ennyit mondott, mintha semmi sem történt volna az imént. - Tisztában vagy vele, mit jelent Jaguárnak lenni, ezt már bizonyítottad, kadét. Most azt kell megtanulnod, mit jelent harcosnak lenni.

Előrelendítette lábát, Trent pedig elvágódott. Egyáltalán nem számított a rúgásra. Villámcsapásként érte, és teljes hosszában kiterítette a köves talajra.

Trent sosem értette meg, miért viselkedett így a Fegyvermester. Tisztességes küzdelemben győzte le Jezt, csak azért, hogy utána megalázzák. Igazságtalannak tűnt, hogy a jóval tapasztaltabb harcos felrúgta, különösképp azután, hogy a fiú megfelelt neki.

Sok minden kezdődött el Trent számára ezen a napon. A versengés Jezzel, a klánpolitika és az intrikák megvetése; mintha minden azokhoz a londerholmi, Szürkegerinc-hegységben lezajlott percekhez vezetne vissza. A leendő harcos életében jelentéktelen nap; olyan, mint az összes többi - mégis, akár a tóba hajított kavics hullámai, a hatás messzire gyűrűzött. Kiindulópont volt, s ugyanakkor a vég kezdete. Talán éppen azé a végé, amely az őt tenyésztő népet éri majd utol.

- Egy nap - mondta Porcini, folytatva az oktatást, mintha mi sem történt volna -, egy nap a ti vérvonalatok tagjai fogják végigvezetni népünket a Kivonulás Útján. Az én feladatom biztosítani, hogy kellően felkészültek legyetek egy ekkora útra. Mikor megkezdődik a Belső Szféra felszabadítására irányuló hadjárat, igazi Jaguár-harcosokként fogtok készen állni.

Mindannyian ismerték a történetet, mely arról szólt, hogyan hagyták el réges-régen őseik a Belső Szférát, hogy megszabaduljanak a kicsinyesség, a kapzsiság és az ádáz háborúk átkától, amely tönkretette a dicsőséges Csillagligát, az emberiség addigi legnagyobb eredményét. Az ezt követő századok során születtek meg a klánok, melyek továbbra is a feltérképezetlen űr mélyén rejtőztek, távol a Belső Szférától. Önmagukban fejlődtek tovább, és génjeik összeválogatásával alkották meg és tartották fenn harcos kasztjukat. Minden egyes Füstjaguár tudta, hogy a klán legfontosabb célja egy napon visszatérni, és visszaszerezni jogos örökségüket.

- Csillagparancsnok, mi az a "Kivonulás Útja?" - kérdezte Russou engedelmesen.

- Ez az az útvonal, melyen át Kerenszkij tábornok és a menekülő flotta elhagyta a Belső Szférát, és a számunkra ma otthont jelentő világokba érkezett. A Csillagliga, az emberiség dicsősége, elbukott. Alexander Kerenszkij mentett meg minket az ezt követő káosz embertelenségétől. Majdnem két éven át száguldottak az űr ismeretlen mélységében, míg végül találtak öt világot, amelyek menedéket nyújtottak számukra a Belső Szféra zavargásai elől. Az út hosszú és nehéz volt. A nagy Kerenszkij kimenekítette népünket a háború és pusztítás korából, amely megosztotta a Belső Szférát az azóta eltelt évszázadok során. A tábornok halála után fia, Nicholas fejezte be apja munkáját azáltal, hogy megalapított minket, harcos klánokat, így teljesítve be a nagyszerű tervet.

- A Kivonulás Útja még mindig ránk vár. Ahogy egyszer már idejutott népünk a Kerenszkij-halmazba, ugyanúgy végigmehetünk rajta, ha eljön az idő, hogy a klánok visszatérjenek a Belső Szférába. A Kivonulás Útja a mi titkunk és védelmi vonalunk. A Belső Szférában senki még csak nem is gyanítja létezését, ahogy a miénket sem. Ezért nem kell tartanunk attól, hogy egy nap idejöhetnek, és megronthatnak minket, ahogy bármit, amihez hozzáérnek.

A Kivonulás Útja. Az ezt követő évek során valahányszor Trent hallotta e szavakat, eszébe jutott ez a nap, harca Jezzel és a Fegyvermester igazságtalan viselkedése. Trent háromszor megy majd végig ezen az útvonalon klánja utasítására, kétszer pedig a lelke parancsára.

Ez azonban még a jövő zenéje. Sok minden fog még történni, mielőtt az elkövetkező évek alakot öltenek ebből a pillanatból. Hogy mennyi minden? Azt a fiatal Trent sem álmában, sem legmerészebb elképzeléseiben sem sejthetné.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Michael A. Stackpole: Halálos örökség (részlet 2.).

Létrehozás: 2003. december 15. 16:19:32

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20

Nyomtatási forma