Janny Wurts: Merior hajói (részlet)Dakar, a Részeges Próféta egy lepusztult kocsma párás ablakát látta
maga előtt, amikor felébredt. Eső csepegett az üvegre; az ütemes dobolás
ezerszeresére erősödött érzékennyé vált hallójárataiban. A kandalló
felett a mennyezet feketéllett a koromtól. Arca durva deszkákból ácsolt
asztalon feküdt, amelyet vastagon borította az évek során kilöttyintett sör
és kifolyt zsír maradéka. Szája olyan volt, mintha egy egész hadseregnyi
csiga masírozott volna végig benne. A hátába hasító fájdalom elárulta,
hogy már egész régóta itt fekhet. De tisztában volt vele, hogy a legapróbb
rossz mozdulat is hosszú ideig tartó szenvedést okozhat. Felhördült.
Egyetlen asszony sem sietett a segítségére, viszont feje még jobban hasogatott.
Mocorogni kezdett, lehunyta szemét, és hűvös tenyerét halántékához
nyomta. Lábfeje felől szintén iszonyatos hideget érzett. Nem is
csoda, hiszen egész éjjel nedves zokniban aludt. Lenézett, és látta, hogy
csizmájának nyoma veszett.
A Részeges Próféta felhördült az önsajnálattól. Lassan és óvatosan könyökölt
fel. Szemével csak homályosan látott, amelyhez már volt ideje
hozzászokni a sok ezer hasonló ébredés folyamán. Ráadásul rövidlátóként
is született. Asandir tanítása lehetővé tette, hogy legyőzze ezt, csakúgy,
mint a kínzó másnaposságát. Ahhoz azonban, hogy kisebb testi hibáin
úrrá legyen, józannak kellene lennie. Persze ez volt a legutolsó dolog,
amelyre vágyott. Ruhájának rejtett zsebeibe túrt, és próbált összeszedni
egy újabb korsó sörre elegendőt.
A kocsma formátlan nagytermének másik végében valaki felkiáltott. Az
éles hangtól megrémülő Dakar összerezzent, és térdét az asztallapnak
ütötte. Csipás szemét óvatosan az öszvérhajcsár felé fordította, aki még
mindig ordibált. Valószínűleg nagyobb összeget veszített dartson. A göndör
bajszú tímár felállt, hogy nekiálljon begyűjteni a nyereményt, miközben
a falnál ülő fogatlan részeg méltatlankodva hördült fel.
- Hová lett a bátorságod ember? Tegyél egy újabb próbát!
Dakar arca megrezzent, és várakozón túrt bele egy eddig kihagyott
zsebbe. Ahogy a cselédlány elviharzott mellette, sörrel köszöntve a győztest,
megeresztett egy reménykedő mosolyt feléje.
A szőke, pergős nyelvű lány azonban nem hatódott meg. Észrevette a
próbálkozást, de nem esett meg rajta a szíve.
- A zsebeid üresek, csakúgy, mint az erszényed. És nem, senki sem rabolt
ki, amíg aludtál.
A Részeges Próféta kénytelen volt egyetérteni vele, de leginkább azt
bánta, hogy nem tudta elállni az útját a fürge szolgálónak. Továbbra is ostoba
tekintettel meredt a győztes jutalmául szolgáló korsóra. Hamarosan
azonban új játszma kezdődött, és megviselt nyilak csapódtak a táblának,
elfedve a vesztes siránkozását.
Lassan kezdett megvilágosodni előtte, hogy egy fitying sem maradt a
zsebében Mindben csak piszkot talált többszöri próbálkozásra is. Itt ragadt
nincstelenül a Skyshiel-hegység lábánál fekvő birkatenyésztő faluban.
Ráadásul beköszöntött a tél. Dakar kétségbeesett nyöszörgése
összemosódott a hajcsár feltámadó örömujjongásával. A cselédlány dühösen
melléje lépett, és az asztalra csapta üres poharakkal megrakott tálcáját.
Miközben Dakar méltatlankodása egy pillanatra sem csökkent, a lány
felcsattant.
- Már megmondtam, hogy senki sem rabolt ki! A tegnap esti söröket is
alig tudtad kifizetni - nézett Dakar homályos szemébe. A tekintetéből sütő
bosszúság csak még vonzóbbá tette. - Látom, nem emlékszel. Furcsa.
Legalább tizenöt korsóval csúsztattál le.
Talán tényleg igaza van. Legalábbis erősen feszülő hólyagja is a nő szavait
támasztotta alá. Tömpe ujjait az asztalnak feszítette. Hozzákészült,
hogy felálljon, és kimenjen az árnyékszékre.
A beszédbe egész belemelegedő lány azonban elállta az útját.
- Egyedül azért nem dobtunk ki, mert a kocsmáros megsajnált. Ilyen
időben még a kutyáját sem verné ki.
Dakar még nem kerített sort az időjárás kifürkészésére, de úgy gondolta,
ez még várhat egy kicsit. Inkább a fogadó csapszékét nézte végig alaposabban.
Az építmény az elmaradottabb vidékekre jellemző egyszerűséget
tükrözte. Kétemeletes volt, de a felső szintet alátámasztó gerendák
olyan alacsonyan voltak, hogy egy nagyobb növésű gazda már nem is nagyon
fért el alatta. Az egyetlen lámpás lángja imbolygott és sercegett; a
benne égő faggyúgyertya jobban okádta a fekete füstöt, mint a kandalló.
A helyiségben uralkodó narancsszín derengésben apró nyilak repültek a
szalmából készült céltábla felé, amely két tartóoszlop közé volt felerősítve.
Az öszvérhajcsár hangosan átkozódott egy rossz dobás miatt, amely
mosolyt csalt a tímár ajkára. Egy hajlott hátú kádár fűzfaverseket motyogott
magában, majd hangosan kuncogott saját előadásán. Mintha egy vajúdó
disznó visított volna. Az elkínzott Dakar megváltást remélve forgatta
vörös szemét. A cselédlány nem mozdult az útból, ezért megadta magát a
kísértésnek. Kezével végigsimított a kívánatosan domborodó blúzon.
Nem számított, hogy alig állt a lábán, sokat próbált ujjai már maguktól
is tudták dolgukat.
A szolgáló felszisszent. Hátralökte a Részeges Prófétát, aki nekiütközött
az asztallapnak. A levegő sípolva hagyta el a tüdejét. Arcán azonban
nyoma sem látszott sértődöttségnek, ahogy újra hozzálátott feltápászkodni.
- Remélem, összetöröd magad a jégen - csattant fel a lány. Felkapta
tálcáját, nem törődve az olcsó edények csörgésével. - Elreteszeljük az ajtót,
ha esetleg vissza akarnál jönni. Hogy fagynának szét az érzékenyebb
részeid!
Dakar túlságosan szenvedett, így nem tudott visszavágni. Gyomrát fogva
indult meg az ajtó felé, és közben végig káromkodott. Ahogy elhaladt
a kandallónál ülő társaság mellett, egy újabb dart süvített el a füle mellett,
majd örömujjongás hallatszott. A hajcsár ismét a tábla közepébe talált.
- Sithaerre veled - kiáltotta az elvörösödő tímár. - Úgy csalsz, mint maga
az Árnyékmester!
Dakar lomhán megfordult, és hátát az ajtónak támasztotta.
- Aligha - szólalt meg, nem törődve azzal, hogy figyelnek-e rá egyáltalán.
- Ő aztán nem vesztegeti az idejét ilyen ártalmatlan játékokra. Minden
energiáját gyilkolásra és új ellenségek szerzésére fordítja.
De a Részeges Próféta motyogását elnyomta egy másik vendég hangos
figyelmeztetése.
- Nehogy ki merészeld még egyszer ejteni ezt a nevet! Még a végén
idehívod, és elpusztít mindannyiunkat. A varázslók bárhonnan meghallják,
ha valaki kimondja a nevüket. Azt hallottam, hogy Deshir erdejében
van egy olyan tisztás, amely teljesen kiégett. Az eltemetett katonák csontjain
sosem nő többé fű.
Dakar éppen készült megerősíteni a pletykát, de minden esélye elszállt,
ahogy a kilincs engedett a nyomásnak. Az ajtó kicsapódott, a próféta
pedig kidőlt, megbotolva a küszöbben. Felkiáltott, mert egyensúlyát
visszanyerve rádöbbent, hogy bokáig áll a szürke hólében. Csizmája elveszett,
emlékeztette magát. Hogy visszamenjen, és a keresésére induljon,
túl nagy erőfeszítést igényelt volna. Ráadásul már úgyis mindene átázott.
A fogadó udvarát fehér hótakaró borította, amelyet néhol szekérnyomok
törtek meg. Hacsak nem tomboltak a keleti parton viharok, az utazók
aligha hagyták el az országút biztonságát. A Skyshiel csúcsairól leszánkázó
jeges szelek viharában a kádár közeli kunyhójának cégtáblája
erősen nyikorgott. A havas esőben álldogáló Dakar átkozódva indult dolgára.
Nekiütközött a tűzifa tárolására használt rozoga viskó oldalának, és
a lovak kikötésére rendszeresített póznákba kapaszkodva lépdelt tovább.
Kénytelen volt rádöbbenni, hogy a hegyi falvak milyen barátságtalanok
az idegenekkel, főleg, ha valaki pénz nélkül próbálná kiheverni az éjszakai
italozást.
Szakálla összecsomósodott, haja pedig nedvesen tapadt halántékára.
Gondolta egyet, majd elindult az árnyékszék felé. Itt bevackolta magát,
és egészen addig maradt, amíg végtagjai csaknem teljesen elgémberedtek
a hidegtől. Felülemelkedett büszkeségén, és nekikészült, hogy visszakönyörögje
magát a kocsma melegébe. Remélhetőleg a szolgáló dühe
csillapodott már valamelyest. Az ajtó nem volt elreteszelve. A megkönnyebbült
Dakar fagyott lábával igyekezett olyan halkan lépdelni,
amennyire csak tudott.
Senki sem vette észre.
Új vendég érkezett a fogadóba. Egy vékony, idős férfi pihent magányosan
a kandalló melegénél. A háziúr saját maga szolgálta ki a frissen érkezett
öreget. Még a mogorva fogadóslány hangulata is sokat javult. Ahogy
sietve végiglejtett a frissen meggyújtott pislákoló mécsesek fényében, arcára
mintha az öröm rózsái ültek volna ki.
Talán valami gazdag férfi tévedt erre, aki meg akarta húzni magát a vihar
idejére. Dakar azonban kénytelen volt felülvizsgálni korábbi elképzelését,
ahogy végignézett a többieken. A játékosok tátott szájjal bámulták a
vendéget, miközben nyereményük őrizetlenül állt az asztalon.
- A démonok vigyenek el, sosem gondoltam volna, hogy ilyen megtiszteltetésben
lesz részem - suttogta az elképedt öszvérhajcsár. - Maga a
mesterbárd a mi falunkban?
Dakar szája tátva maradt az ámulattól. Halliron itt?
A füstös tartógerendák alatt pihenő idegen hátrahajtotta a havas esőtől
átnedvesedett csuklyáját. Vállig érő ősz hajtincsek bukkantak elő; mintha
hibátlan jégcsapokat látott volna. Majd egy finom hang szólalt meg, amelyet
nem lehetett elfelejteni, ha az ember egyszer már hallotta.
- Micsoda vihar! A hágók szinte járhatatlanok. Egy ezüstöt fizetek, ha
van még szabad szállásod.
- Szó sem lehet róla - tiltakozott a fogadós. - Természetesen vannak
tiszta szobáim. A legtisztábbak az egész vidéken. De a pénzed maradjon
csak az erszényedben. Minden egyes garas. A puszta jelenléted is annyi
vendéget csábít hozzám, hogy abból hónapokig elélhetek, még akkor is,
ha nem játszol nekünk.
- A vendégeid nem maradnak dalok nélkül, hálából kedvességedért -
ígérte meg Halliron. Közel nyolcvanéves kora ellenére fürgén pattant fel.
Feltűnő, nemesi orra alatt kivillant hézagos felső fogsora, ahogy szája
mosolyra húzódott. - Két ágyra van szükségem. A tanítványom azonnal
itt lesz, amint ellátta a pónit az istállóban.
A kocsmáros lehajolt, hogy felélessze a tüzet, majd rémült arckifejezéssel
pattant fel.
- Az istállófiú nem ment ki elétek az udvarra? Na majd ellátom a baját
annak a semmirekellőnek!
Az ajtó kinyílt, félbeszakítva a férfi szabadkozását. Hideg szél kúszott
be a résen, kissé eloszlatva a benti állott levegőt. A gyertyák lángja meglibbent
a huzattól. Dakar hátrahőkölt, ahogy az újonnan érkezett megszólalt.
- Feleslegesen dühöngsz, uram. A fiú keményen dolgozik. A lószerszámok
eláztak, és mindet alaposan be kell olajozni. De Halliron pónija
nem szereti a fiúgyermekeket. A mesterem nyilván épp most akarta közölni,
hogy én szoktam ellátni.
Dakar türelmetlenül méregette a fiatal férfit. Fejfájása és homályos látása
azonban elrejtette előle a részleteket. Annyit látott, hogy meleg
gyapjúkesztyűt, és nehezen megállapítható színű, körgalléros köpenyt
visel. A ruha mintha teljesen maga alá temette volna. Ahogy a kandalló
felé indult, mindenki félrehúzódott az útjából. Jégcsapok törtek le ruhájáról,
amikor nekiállt kibogozni a köpeny zsinegjeit. Egy frissen olajozott
bőrökkel borított csomagot húzott elő, és tett le óvatosan a párkányra.
Majd mintha meggondolta volna magát, óvatosan félrehúzta a tűz melegétől.
Levette vizes kesztyűjét, és a forró kőre dobta.
Az idegen mozgást érzékelhetett szeme sarkából, mert villámgyorsan
megperdült.
- Ne fáradj - szólalt meg határozottan. - Majd én.
Halliron épp előrenyújtotta kezét, hogy kioldja a köpenyt. A tanítvány
finom, de határozott mozdulattal előzte meg.
- Kímélni kell az ujjaidat - korholta mesterét az ifjú.
Akaratlanul is magára vonta a helyiségben tartózkodók tekintetét. Az
idős bárd hozzászokott már a kíváncsiskodókhoz, ezért egy lemondó
vállrándításnál többel nem is tiltakozott. Miközben az ifjú ujjai leoldották
az átázott köpenyt, a fogadós együttérző tekintettel figyelte. Halliron,
hogy enyhítse a másik aggodalmát, viccesen megszólalt:
- Sose öregedj meg. Annyira szörnyű, hogy még Ath sem tudta kitalálni
a megfelelő gyógymódot.
A háziúr igyekezett minél kellemesebb körülményeket biztosítani,
ezért ráförmedt a szolgálóra:
- Hozz forralt bort, te lány, és meleg levest! Ha a feleségem még mindig
a konyhában tétlenkedik, akkor szeljen friss kenyeret.
Amint a szolgáló elviharzott mellette, az egyensúlyát vesztő Dakar nekitámaszkodott
a legközelebbi asztalnak. Ugyanolyan nyílt ámulattal meredt
a furcsa párosra, mint a játékosok. A tanítvány levette mestere köpenyét,
majd a sajátjával együtt felakasztotta. Az ifjú húszas évei elején
járhatott, és vékony volt, mint a képzett kardforgatók. Fénytelen barna
hajának vékony szálai körbeölelték beesett arccsontját. Szeme mogyoróbarnán
világított magas homloka alatt.
Csak egy senki volt, vált nyilvánvalóvá első pillantásra Dakar számára.
Miközben a vendégek kényelmesen elhelyezkedtek, a háziúr visszatért
a pult mögé, és nekilátott letörölgetni a viszonylag újabbnak tűnő korsóit.
A játékosok figyelmüket újra a tábla felé fordították, és beszélgetni
kezdtek. A konyhából a szolgáló vékony hangja hallatszott, amelyet hamarosan
szétguruló edények csörgése és sietős léptek követtek. Egy inas
tűnt fel erős sörtéjű kefével és egy vödör vízzel, hogy lesúrolja az asztalt.
Dakar egy homályos ablakmélyedésben húzta meg magát. Derült arccal
próbálta átgondolni a hirtelen támadt lehetőséget. Még mindig nem volt
egy garasa sem, és kínzó fejfájás gyötörte, ezért szinte meg sem hallotta a
mennyezet ropogását a feje fölött. A szolga időközben elvonult, hogy
előkészítse a szobát. Nyilván áthúzzák az ágyneműt, mert különben a háziúr
szégyenben maradna hencegésével. Dakar sejtése szerint a fogadó
állapota azért nem teljesen felelt meg a férfi korábbi állításának. Odakintről,
a szürke havas eső függönyén túlról egy gyermek kiabálása szűrődött
be; a fiú most terjeszti el a faluban, hogy maga Athera mesterbárdja szállt
meg náluk. Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Janny Wurts: A ködszellem átka (részlet). | Létrehozás: 2003. december 16. 12:50:25 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 |  Nyomtatási forma |
| 
