A harmadik kataklizma (Túlélők Földje novella)

Libertan főterén mocskos rongyokba burkolt elf fetrengett a porban. A legtöbb járókelő figyelemre sem méltatta, s ő maga sem volt abban az állapotban, hogy bárkivel is törődjön. A helytartói hivatal előtt őrködő két elit palotaőr nagyokat mulatott a koldus nyomoruságán. Megtehették, hiszen a kalandozókra kivetett adók bevezetése óta zsoldjuk jelentősen megnövekedett, s a Borax ellen lázadozók sem okoztak igazán nagy gondot a királyi elit egység katonáinak.

A tér egyik eldugott sarkában pazar épület hirdette a pénz és mágia kapzsi istenének hatalmát. A mágikus rúnák és a bejáratot mellett strázsáló acélkolosszus az avatatlan szemek előtt is nyilvánvalóvá tették, hogy a palota nem valamely hitvány helyi méltóságé, hanem a birodalom pénzügyi hatalmát kezében tartó Fairlight Banktársaságé. A mágikus kreatúra moccanás nélkül állt, biztonságot sugározva a helytartói város békés polgárai felé. Nem törődött a földönfutó elffel, vajh hogyan is tehette volna, mikor gazdáit a kapzsiság, a kalandozók vagyonának megszerzése hajtotta. Szivükben nem volt helye a pénzteleneknek, mindent kitöltött a haszon sárga reménye.

Csataménen lovagló csillogó páncélú lovag érkezett a térre, a nap fénye aranyozta be arcát, s a nyakában lógó szimbólumot. Boldog volt hiszen szent küldetést teljesített. Ghalla rothadó világából számtalan élőhalottat űzött az örök feledés homályos földjére. A nap dicső birodalmának küldötte csillogó szemét az égre szegezte, s talán ezért nem láthatta azt ki a porban feküdt.

A köpenyébe burkolódzó sötét hajú árnymanót nem vonzották a magasztos eszmék, gyakorlott mozdulatokkal kutatta végig a szakadt göncöket, majd mikor semmit sem talált dühösen belerúgott egy nagyot az elfbe és továbbált.

Tetőtől talpig zöldbe öltözött alakváltó térdepel a park letaposott virágai mellett, nagy szeretettel gyógyítja a növényzet sebeit, elvakultságában nem foglalkozik a szenvedő elffel.

Dornodon vészjósló kinézetű követője mágikus ajtón lép át Libertan főterére, hirtelen körülnéz majd határozott léptekkel a helytartói hivatal felé indul, hamarosan a tér lakói mindennapos harcot láthatnak, a kalandozó istene szavát követve küzd a palotaőrökkel. Ma szokatlan eredményt láthatnak, a kalandozó veszít, s deus ex machinája villanása jelzi menekülését. Sebaj holnap visszatérhet.

Bűbájos mutáns lép a harctól megviselt elit palotaőrökhöz, s hiába zsenge kora vad flörtöléssel próbálja elcsábítani a zordon zsoldosokat. A szerelem istennőjének fog áldozatot bemutatni, mi többet tehet?

Izmos óriás léptei döngetik a tér kopott kockaköveit. Méltóságteljesen a szökőkúthoz lép s lemossa kezéről a harc és pusztítás mocskát. A felé áramló jóság bizton kárpótlást fog nyújtani az imént megölt trikornisért.

S végül alászállott az éj, s óvó sötétjébe vonta a teret. Mindenfele kaladozók vertek tábort, a polgárok félve húzódtak menedéket nyújtó otthonaikba, az éjszaka nem az ő idejük volt. Annál inkább azé a hatalmas alaké aki éjből szőtt köpenyét lobogtatva lebegett a szökőkút felett. A kristályvizű szökőkútból kiáramló lila varázsháló fokozatosan töltötte fel a káoszdémon energiáját. Persze, hogy itt talált élelmet a szörnyű teremtmény, hisz oly sokféle volt ki ivott a varázsos vízből, s oly sokféleképpen örültek a vízből áradó jóságnak. Volt ki a pillanat kábulata után gyűlölködve, gyilkos kedvvel távozott, s azt mondta ez istenem ellen való vétek ezért vért kell ontanom. Volt ki kisebb ballépéseiért vezekelt a lepusztult téren. S voltak olyanok, a fény követői, kik boldogan nyugtázták a feléjük áradó varázst, istenük örömét könnyen szerezték meg a mai napon. S a káosz színes démona magába szívta mindnek érzéseit.

S végül az ismeretlen síkok rettegett lénye az elfhez szállt. Ahogy levetette köpönyegét, láthatóvá vált hogy nincs igazi teste, a szivárvány minden színében égő energia csupán Charadin ezen angyala. Gyengéden végigsimította fénykarjaival az eszméletlen elf arcát, s emígyen szólott:

-Ó szerelmem, hát évszázadok elteltével így kell, hogy rádleljek? Ó édesem, hát elforditád arcod a világtól melyért annyit feláldozál? Ó miért, vajh miért?- s a pompázatos színkavalkád fehér villanással tűnt el valaha volt kedvese mellől.

A koldus felriadván, értetlenül érzékelte a fekete köpenyt, mellyel valami jószándékú alak betakarta. Sok évszázadot megélt már, de a legutóbbi világégés óta eltelt évek voltak a legszörnyűbbek számára. Dornodon tűzvihara égette el utolsó reménységét arra, hogy valaha visszatér az a földi paradicsom melyben nevelkedett...

Az erdőt melyben e világra született Latham Khiorr-nak nevezték. Apja nagyhatalmú herceg volt, az elf nagykirály helytartója élet, s halál teljhatalmú ura. Az udvarban egyszerre tisztelték mindhárom istent, Rhattot, Bufát és Chara-dint, hiszen az ősi nép bölcsei jól tudták, hogy a három csak együtt egész, bármelyikük hatalma nő meg túlságosan az isteni egyensúly felborul, s a világ léte is veszélybe kerül.

Élete békés mederben csordogált, bátor vadász lett, megismerte a mágia alapjait, de igazán az udvar pompázatos báljain érezte magát elemében. Az elf nemeskisasszonyok rajongva versenyeztek múlandó kegyeiért, míg egy felejthetetlen napon egyikük örökre rabul ejtette a herceg csapongó szívét. Az aggasztó híreket hozó futár eljegyzésük napján érkezett apjához, a nagyherceghez. A Sifft király, az első emberi birodalom ura megdöbbentő törvényt hozott. Országában megtiltotta Chara-din tiszteletét. A futár remegve számolt be arról, hogy a kérészéletű király meggondolatlan döntése milyen következményekkel járt. A káosz urát követő siffti szekták rituális öngyilkosságot követtek el térkapukat nyitván ezzel, melyeken keresztül sötét síkok iszonyatos lakóit vonzották Sifftbe, ahol iszonyatos polgárháború vette kezdetét.

Az elkövetkező évtized soha nem látott káoszt hozott. A vallási fanatikusok, a külső síkok lényei, s az egyszerű haszonlesők által kirobbantott háború a leghatalmasabb birodalmakat sem kímélte. A méreggel elpusztított siffti király kibillentette a kényes isteni egyensúlyt, mit a mérleg örzője az elf királyság sem állíthatott újra helyre. Latham Khiorrt a káosz urának hordái dúlták fel, Chara-din oltárán feláldozva, s örök rabszolgaságra kényszerítve az elfek legjobbjait. Végül Rhattnak s Bufának nem maradt más választása mint, hogy saját hatalmuk feláldozásával börtönözzék be a megszállott Chara-dint. S így történt, hogy a legfiatalabb faj oktalan egyedei három isten bukását okozták...

Évszázadok repültek tova, a Sifft királyság porrá lett, s a világba a végtelen kozmoszból új istenek érkeztek. Bár hatalmuk sokkal csekélyebb volt, mint az ősi uraké a hitre vágyók mohón kezdték követni az új vallásokat. Hatalmas katedrálisok épültek, az úri társaságok középpontjába kerültek a vallásokról vitázó hittérítők. A világ visszavonhatatlanul megváltozott. Az új istenek ellenségesek, acsarkodók voltak egymással szemben, nem tűrték meg egymás szeretetét. De a vallási villongások, a fanatikusok harcai csak növelték az új, harcos panteon erejét. A régiekre emlékező elfek értetlenül szemlélték, ahogy a világ az új uraknak adja magát, ki megváltást, ki hatalmat keresve. Mert a kulcsszó a hatalom lett. Minden hívő érdemei szerint kapott jutalmat az isteni hatalmat kereskedőként kimérő új pantheon tagjaitól. Míg a régiek célja az elmélyülés, a hármas isteni harmónia megteremtése volt, addig az újak kiéhezett kutyaként küzdöttek a hívők kegyeiért. Erejük követőik számától függött, s azért követték őket, hogy az isteni hatalom morzsáiból sikeres életeket éljenek, vagyonokat halmozzanak fel, birodalmakat alapítsanak, s maguk is átléphessenek a halhatatlanság hivogató ajtaján. A hatalomvágytól megrészegült Ghalla elfeledte a három teremtőt, az új világban nem volt már helyük.

Az elf minden szerettét elvesztette a korábbi kataklizmában, s most megszállott prófétaként hirdette a harmónia, az együttélés akkoriban szokatlan tanait. Utazott, teológusokkal vitázott, elhunyt apja vagyonának maradványait világi hatalmasságok meggyőzésére használta fel, azért küzdött, hogy ugyanaz a tragédia nem következhessen be még egyszer.

Az istenek kíméletlenül harcoltak egymással a hívekért. S elvadultságukban oly hatalmat juttattak némely halandónak, hogy azzal saját világuk létét is kockára tették. Vajon megbánták-e azóta, amit tettek, vajon tudnak-e visszatekinteni hibáikra?

Tharr a varázsló testét acélozta meg saját bátorságával tüzelt kohójában, Leah megtanította a halál, a pusztítás szeretetére, Eleniosztól soha el nem múló elméjét élessé tevő bűbájokat kapott, Raia a megtisztító tűz ura a lángok beavatott parancsolójává tette, Fairlight vagyonokat juttatott neki mágikus kutatásai finanszírozásához, s Sheran neki adta a természet egyensúlyának, a halhatatlanságnak ijesztő titkait. Mindnyájan saját követőjükké akarták tenni a mágust, ki hanyagul tűzvihart idézve választotta ki eljövendő urát, saját magát, Dornodont.

A második isteni kataklizma hatása talán még szörnyűbb volt mint az elsőé, hiszen míg az ősi istenek bukásuk láttán emeltfővel hagyták el a világot, addig a “korcs” újak nem törődtek iszonyatos hibájuk következményeivel úgy folytatták a hívek toborzását, mintha a világégés nem az ő felelőtlenségük miatt következett volna be. S mágikus börtönében a szenvedés szörnyű könnyeit hullajtotta a rab Chara-din, s két rabtartója, kik csak most értették meg, hogy szeretett világuknak mily rosszat tettek annak elhagyásával...

A rátörő emlékektől kábultan vizsgálgatta az éjből szőtt köpenyt, s megdöbbenve ismerte fel a rá hímzett drónkeselyűket, melyek Chara-din szent állatai voltak a régi időkben. Egy-egy józan pillanatában hallott arról, hogy újra Thargodanok jelentek meg Ghallán, tudta a sötét ország teremtményei uruk visszatérését segítik, és tudott valamit amiről a jelenben élő perc emberkék még álmodni sem mertek volna. Ez a kétségbeesett visszatérési kisélet nem csak Chara-din újbóli megjelenését jelenti, az isteni triumvirátus egy és oszthatatlan, ha megjelenik a káosz elvetemült istene két börtönőre is követni fogja, egyek ők. Nem véletlen azonban, hogy először a pusztítás ura nyitott kaput ősi birtokára, a hatalomra éhes halandók sokkal inkább követik az ő igéit mint két békésebb társáét, a világégés után az építés, a szeretet nem vonz újabb híveket. De mi lehet vajon a hármak visszatérésének következménye? Hatalmuk a több évszázados rabság után is sokszorosa az új istenekének, de követők nélkül nem hathatnak az általuk teremtett világra. Mi lesz annak a következménye, ha a hetek híveit az ősi hatalmak saját hitükre térítik? A forrófejű fiatal istenek nem fogják elfogadni követőik, s ezzel isteni befolyásuk kulcsának elvesztését. Hosszú fekete tél köszönthet Ghallára, melyet az istenek acsarkodása örökké is tehet. S mit tehet ő, az elf, ki két kataklizmát elviselt, hogy megelőzze a harmadikat, a legpusztítóbbat? S akar-e tenni egyáltalán valamit, vagy törődjön-e bele a látszólag elkerülhetetlenbe. Vajon megválthatja-e egy porszem a világ szörnyű sivatagát?

Az elf nem volt elég józan ahhoz, hogy az élet sorskérdéseiről dönteni tudjon, nem volt elég fiatal ahhoz, hogy ifjonti hévvel hirdesse igazát, nem volt elég bátor ahhoz, hogy eltántoríthatatlanul küzdjön a harmadik világégés ellen. De elég tapasztalt volt ahhoz, hogy tudja mindig van kiút, elég bölcs volt ahhoz, hogy tudja csak a kalandozók lehetnek azok, kik megtalálhatják a megoldást, de eleget látott a világégés óta, hogy nyilvánvalóvá legyen számára, hogy a kalandozók csak saját hatalmukkal, saját isteneik elferdült nézeteivel törődnek, s nem a világ túlélésével.

Mikor felvirradt Latham Aniorrh az isteni háromság egykori főpapja kijózanodva szörnyű gyomorfájással ébredt. Elbotorkált Libertan nem túl becsületes vegyesboltosához, s potom pénzért túladott az ajándékba kapott köpönyegen. Majd izgatottan a Csupasz Sünmedvéhez címzett fogadó fele vette az irányt. Remegő kézzel nyitotta ki az ajtót, s a hajnal első vendégeként kezdte újra önpusztító italozását. A biztosan bekövetkező viharra gondolt, melyet senki sem állíthathat majd meg kitörése után, s Rhatthoz, Bufához, és Chara-dinhoz fohászkodott, hogy az alkohol jótékony mámora védje meg a káosz szelének pusztító hidegétől...

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: A víznek árja (Túlélők Földje novella).

Létrehozás: 2003. október 6. 09:34:32

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09

Nyomtatási forma