A Deus ex machina egy tárgy, amely akkor kezdi el áldásos működését, ha gazdája valami miatt meghalna. A D.E.M. megmenti ilyenkor, messzire repíti a baleset színhelyétől, majd még gyógyít is rajta egy keveset. Talán ez a legfontosabb tárgy a ghallaiak életében.
Szerkesztőség: honlap@beholder.hu Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci) Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5) Ha hibát találsz a honlapon: Írj nekünk!
-A nevem Harmatharang Hilhalin, a Hold púkáinak egy tagja. Az én tisztem őrízni a holdfényt népem tagjainak. Ez nagyon fontos feladat ám! A te népedben, neked mi a feladatod? -kérdi a kis tündér, közben felröppen és a válladra ül.
A druidát a fák között találod meg. Épp egy fa kérgét vizsgálgatja. Végighallgat, majd megfontoltan válaszol, nem veszi magára a vitára ingerlő szavaid.
-Á, üdvözlet ifjú barátom. Ha jobban belegondolsz, én sem zargatlak téged olyan kérdésekkel, hogy miért oltasz ki annyi életet és miért harcolsz a saját fajtád ellen? Tiszteletben tartom életviteledet, ám nem vallom sajátoménak. Te úgy gondolod, hogy mindig, mindenért és mindenkinek meg kell harcolnia. És úgy gondolom idegesít, hogy ennek ellenkezőjét látod itt. A tündéreknek a természet mélyén nincsen gondjuk. Védik és tisztelik azt, hiszen létük alapja és sorsuk összefonódik vele. Ők nem építenek füstös városokat, nálluk nincs bűnözés és gyilkolási vágy. Nem gondolod, hogy azért nincsen annyi gondjuk, mert a társadalmuk ideálisabb az emberek kőből épített civilizációjánál?
Gród szeméről közben lekerült a varázs. Ám kis manaszükséglete miatt nem jelent egyenlőre gondot újra megidézni.
Vándor végleg feladja a próbálkozást. Ezeknek a lényeknek a mágia teljesen elvette az eszét! Élnek mint hal a vízben, és azt hiszik minden így van rendben. Ostobák! Mérgelődik magában, majd elindul a Szénszakállnak nevezett vénember felé, talán az öregnek még vannak épp gondolatai. Bár a korát tekintve ez igen csak kérdéses. Amint odaér hozzá, egyből aközepébe vág.
-Nem értem, hogy vagytok képesek ilyen felhőtlenül éldegélni! Míg mások nap mint nap az életükért harcolnak. Szerintem ha tehetnétek, akkor sem csinálnátok semmit. Nehogy felkavarodjon a nyugodt kis életetek.
Gród érdeklését felkelti a tóban megvillanó varázstárgy.
Nem lehet mindennapi dolog,ha tó mélyén pihen.
Két dolog jöhet számításba-okoskodik.-Vagy nem tudják,hogy ottvan, vagy pedig védelmi célt szolgál.Ha pedig az utolsó az igaz...nos akkor valószínűleg nem fognak megválni tőle.Úgy dönt,hogyha meglátja a druidát megkérdezi tőle,mit keres az a tárgy ott.Persze okosan,nem beállítva magát kutakodónak.Majd megmondja hogy a varázslat,még a faun sípkeresésétől maradt rajta a szemén.
-Ha veszély jön elbújunk a menedékeinkbe, szétszéledünk. A druida és az erdő vadai védenek minket, és mi is őket. Ha valaki az erdő ellen törne akkor gondolom összefognánk a behatoló ellen. Néhányunknak vannak megbűvölt tárgyai, a druida pedig el tud készíteni pár egyszerűbb varázsitalt. Ezzel tudnánk védekezni. De ilyesmi még nem történt, senkinek nem áll szándékában kiírtani az erdőt. Egyedül a nyugati ork törzsek égetik halomszám a fákat, hogy kohóikat táplálják. Azonban nem vagyunk katonák. Nem vonulhatunk hadba. Hát igyekszünk védeni a hozzánk közelebb eső erdőrészeket és új fákat ültetni, hogy az egyensúly fennmaradjon.
Válaszol a púka, majd Hagron megzavarja.
-Szia troll! Már vagy száz éve nem láttam hozzád hasonló szerzetet! Mi a neved?
Gród eközben nagyjából tucatnyi varázslatos tárgyat tud megfigyelni. Nortibronál kettő is van: a sípja és az amulettje is. A többiek -főként szárny nélküli manók és hasonlók- általában egy-egy tárgyat birtokolnak. Egy érdekesség: a tó mélyén is látni vél egy varázstárgyat. A druida most már nem volt szem előtt, de valószínűleg ő még a faunnál is több tárgyat birtokol. Valószínúleg az erősebb tündérek privilégiuma ezeknek a birtoklása.
Hagron a barbár vállára teszi a kezét.
- Hagyd! - morogja, úgy hogy csak Vándor hallja. - Nem hinném, hogy valaha látott csatát. Ezek a tündérek olyanok mint a gyerekek. Nem most van itt az ideje, hogy a háboruról beszéljünk. Inkább pihenj le te is. Ez a vidék békésnek tűnik. Majd valamivel később nekiláthatunk a feladatunknak, és utánajárhatunk, hogy van-e itt valami, ami hasznunkra lehet.
Gród,mivel szabad szemmel nem lát semmi mágikusat,úgy dönt,hogy megpróbálkozik egy kisebb mágiadetekcióval.
Ez úgy működik,hogy a mágikus töltetű tárgyakat jellegzetes izzás veszi körül...természetesen csak Gród szemléletében.Lényegében a saját szemére mondja a varázsigét.
Vándor kisé csalódottan veszi tudomásul, hogy az apró lény eltekintve mágikus képességeitől, gyermeki naívitással rendelkezhet. Játékról hablagyol, meg mások megdobálásáról. Ám támad még egy ötlete, és rögtön újabb kérdésekkel bombázza az apróságot.
-Akkor nektek nagyon nyugodt életetek lehet itt. És fogalmatok sincs arról, hogy ahonnan én jöttem, ott mindenért keményen meg kell küzdeni az embernek. Az ételt meg kell termelni, nem nő csak úgy magától. És a játékokat igen hamar felváltja az életremenő harc és küzdelem. Én például ezekkel védem meg magam. -mutat fegyvereire. -Ha támadás ér benneteket, ti hogyan védekeztek? Hisz fegyvernek még csak nyomát se láttam nállatok. Tudom, hogy igen nehéz ide jönni. DE azt ne mond, hogy Szénszakáll int és minden rendbe jön! Mi van, ha onnan érkezik a veszély? -mutat az ég felé.
Egy apró szárnyas pillangószerű lényt sikerült Vándornak megszólítani. Az körbenéz, hogy meggyőződjön, hogy biztos hozzá intézték a kérdést, majd megszeppenten válaszol.
-Hát, tudod a környéken megterem minden, ami nekünk kellhet. Ha pedig éppen nem, Szénszakáll egyetlen érintésének nyomán gyümölcs növekszik a fán. Egyetlen barackkal jóllakunk többen is és a magjával ráadásul lehet labdázni. Vagy megdobálni valakit.
Önfeledten kuncogni kezd a kis púka, majd folytatja.
-Hát mókázunk! Mi mást is csinálhatnánk? Ha kell valahol, segítünk gondozni a növényeket, a nagyobbak esetleg facsemetéket ültetnek. De megmondom őszintén jobban szeretek a társaimmal játszani, mint ilyesmiket csinálni.
Nő csendben figyeli az eseményeket, "eddig túl egyszerű ez a küldetés", gondolja magába és elkezd gyanús jeleket keresni"bár lehet csak addig ilyen békések míg meg nem próbálunk valamit el vinni" és ilyen gondolat menetel folytatja a kémlelődést.
A barbár visszahúzódva figyeli az elősereglett lények sokaságát, kezdi úgy érezni magát, mint egy szörnypiacon. Majd leküzdve viszolygását, megpróbál elvegyülni a tömegben. Bár ez termetét figyelembevéve nem lessz könnyű. Kíváncsisága felülkerekedik ösztönein, és megszólít egy tündelényt. Előrelendítve küldetésük sikerét.
-Elnézést! Nagyon szép ez a hely, de nem látok sehol termőföldeket. Mit esztek egyáltalán, vagy esetleg mágikus táplálékon éltek? Voltaképp mit csináltok itt egész nap?
A varázslónak jól esik a pihenés. Körbejár, a lények kíváncsiak, de megtartják a távolságot. Szabad szemmel Gród semmilyen varázstárgyat nem észlel. De azzal hamar tisztában lesz, hogy külön nem figyeli senki, hogy varázsol-e. Valószínűleg ez a tolerancia addig tart, amíg nem kezd tűzgolyókat kiröpíteni a tenyeréből.
Gród biccent a druida felé,majd a tó partja felé veszi az irányt,élvezve a természetet,és a számára oly ritka békét.
Egy kis idő múlva varázstárgyakat próbál felfedezni,pusztán a szemével,hisz varázslatát nyilván érzékelné valami...
A druida egyetlen intésére fehér nyuszik tucatjai rohamoznak a megkötözött kalandorokra! Borzalmas halált halnak kötelékeik a nyuszik éhsége alatt.
//kellemes ünnepeket//
-Áá, mindent értek. Legyetek üdvözölve Tündérkéktóban, Szénszakáll vagyok.
A druida zöld, szegett palástot visel, amire természet szimbólumokat varrtak. Alatta mellény és könnyű elf tunika van. A szakálla még mindig "szén", noha hajlott kora miatt már néhány ősz szál is vegyül bele.
-Az ittlakók viselkedését ne vegyétek magatokra. Az erdei népek számára behatolók vagytok itt. A ti fajtátok kivágja az erdőt és megmérgezi a földet. Legalább is ők csak ezt látják. Fiatal koromban sokfelé jártam és tudom, hogy a civilizáció néha építeni is tud, ha összefog. Elfengadból való vagyok, felavatásom után félszáz évig ott őrködtem egy szent erdőrész fölött. Nortibro, miért segítettél eljutni ide a külhoniaknak?
-Elveszett a pánsípom, ám ők segítettek előkeríteni! -húzza ki magát a kérdezett.
-Az önzetlenség nemes dolog. Megszállhattok itt, amíg kedvetek tartja -bólint az öreg. Ekkor a környező fák alja megelevenedik, ahogy előbújnak a Púkák, a manók és megannyi tündelény. A tóból vízitündérek lesnek ki, a fák közt állatok motoznak.
Lány bólint a manónak mikor tovább mennek. A gyökerek először őt is megijesztik, de aztán gyorsan rá jön hogy ehhez ő gyenge így nem próbálkozik. Ő nem szólal hisz a többiek már több stílusban is meg válaszolták a kérdést, így hát ezért csak csöndben figyel. Bár nagyon zavarja hogy fogva van és ez az érzés régi rossz emlékeket ébreszt,de megprobál nyugalmat erőltetni magára.
- Vándorok vagyunk, akik messziről érkeztek, hogy élvezhessék Tündérkék népének vendégszeretetét - feleli a troll és ha nem fognák le az indák, talán még meg is hajolna. - Nortibro vezetett ide bennünket. - teszi hozzá és közben a társaira pillant. Nem tudja mondjon-e többet a céljaikról vagy sem.
-Druida,békés szándékkal jöttünk.Úgy hiszem,hogy a faun nem vezetett volna ide minket,ha úgy gondolta volna,hogy ártó szándékkal jövünk.-hajol meg Gród a druida felé,már amennyire kötelékei engedik.
-Óó, egy barbár? Ez esetben elnézésed kérem. Néped tagjai tiszteletben tartják a természet törvényeit. Csak nem értem miért keveredsz ilyen síkvidékiek közé.. -húzza el a száját.
A manó helyett a faun válaszol Gródnak.
-Ezen a sziklafennsíkon van a tengerszem, nagyjából negyed óra járásra innen. Induljunk is mihamarabb a druidához!
Pilop elköszön, ti pedig a "kutyaorr-fennsík" belseje felé veszitek az irányt. Valóban nem kell sok idő, hogy megérkezzetek. A sűrűből kilépve egy nagyobb tisztás fogad titeket. A gyom fűvé szelídül, a fák árnyéka oltalmazón borul a vesszőkből font kis ideiglenes hajlékok fölé. Középen egy impozáns méretű tó csillog hívogatóan. Megérkeztetek. Minden csendes, sehol nem láttok mozgást. Egészen addig, míg a talajból előtörő gyökerek körbe nem fognak titeket. Megriadtok és szabadulni próbáltok, de az Eleven Kötelékek túl szorosnak bizonyulnak.
Egy idős férfi lép elő egy kivételesen idős fa kérgéből -a szó szoros értelmében a kérgéből. Kérdően a kötelékek nélkül álló Nortibrora néz, majd rátok. Hozzátok intézi első kérdését:
-Kik vagytok és milyen szándékkal jöttetek ide?
-Hogy merészelsz elítélni apró teremtmény! Te, aki bűbáj és varázslat mögé bújva éled mesebéli életed, társaidal egyetemben. És ne nevezz még egyszer síkvidékinek, Vándor vagyok a magas hegyek népéből! Büszke vagyok a modoromra, és arra, hogy mindent a két kezemmel értem el. Szembenézek mindennel, és nem bújok trükök mögé! És nem nézem le, a máshonnan jövőket! -Miután Vándor kidühöngte magát, hátatfordít a manónak és erőteljesen a környezetet kezdi tanúlmányozni.
A manó nem tűnik túl ijedtnek.
-Jahj.. már megint valami nagydarab, izzadságszagú síkvidéki.. Nortibro, kérlek vidd a szemem előtt. Egyébként tudd meg idegen, hogy akkor kötök szivárványt amikor csak akarok. Így akkor mehetsz el, amikor csak akarsz. Ha engem kérdezel, akkor még ezzel a szivárvánnyal tűnj innen. És vidd a barátaidat, az éles fegyvereidet, a rút betegségeidet és a smirglipapír viselkedésedet is!
Ekkor érkezik meg Hagron.
-Óó, egy troll. Te szívesen látott vendég vagy, ha csak nem bajt keverni jöttél. Pilop vagyok, Tündérkéktó egyik leprechaunja. Téged hogy neveznek?
- Úgy van - morodja a troll még mindig kissé idegesen. Ő ugyan maga is használ mágiát, mégsem szokott ilyenfajta utazáshoz. - El veszíthettük volna valamelyik karunkat is. - Kicsit közelebb lép és fejbólintással köszönti a manót. - Akárhogyis, itt vagyunk, méghozzá egyben. - teszi hozzá valamivel barátságosabban. - Kihez van szerencsénk?
//Ez behalás,csak említeni kellett,és van netem xDD//
Gród is kilép a színek közül,majd a manó felé tornyosuló barbár vállára teszi a kezét.
-Nyugalom barátom,az ilyenféle mágia nagyon bonyolult,rengeteg kockázattal jár,és örüljünk,hogy ennyivel megúsztuk!
Legalább pihenhetünk egy kicsit-teszi még hozzá és kényelmesen elhelyezkedik a földön.
A barbár morogva tűnik fel a színek kavalkádjából, és kezeivel söprögetni kezdi magáról, a nem létező színes foltokat. Majd hirtelen felkapja fejét, és haragosan figyeli a párbeszéd foszlány menetét. Nem esik nehezére levonni a konzekvenciát, és ez még jobban dühíti. Hatalmas léptekkel megindul a párocska felé, és árnyéka félelmetes köpenyt borít a faun és a manó alakjára.
-Ha jól értem, valamit elrontottál! -dübörgi. -És úgy tűnik, egy ideig nem is tudod helyrehozni. Ami azt jelenti, hogy ittragadtunk. És nem folytathatjuk utunkat, igaz! -lövel gyilkos pillantást, a mnaó felé.
Nő érdeklődve néz körbe, tudja, hogy valami olyasmiről van szó, amihez ő nem ért és ezért inkább csendben marad. És szemeit legelteti a táj szépségein. A szivárványt is jobban megnézi, de most nem nyúl hozzá.
Ahogy a kalandozók belelépnek a szivárványba rögtön a túloldalt találják magukat. A legelső, ami szemet szúr nektek egy hatalmas ónüst, ami színültig van aranyérmékkel. Ennyi pénzből valószínűleg még az utódaitok is gondtalanul élnének. Valami szerzet ül a pénzhalom tetején, a faun éppen vele beszélget. A manócska zöld ruhákat, zöld kalapot és kockás szoknyát visel. Kezében nád kötőtűk, és a végükről színes fonal lóg le. A fonalak a szivárvány innenső lábáig érnek -ahol kiértetek- és ott a szivárvány anyagává válnak.
-...hogy soha nem jutunk át, mi történt? -értek be Nortibro kérdésének felénél.
-Bahh.. elvétettem a kötésmintát középtájt és vagy hat sort vissza kellett bontanom. Még mindig jobb, hogy észrevettem, mintha félúton kiestek a szivárványból -morgolódik amaz.
-Még hogy nem lessz több meglepetés! Mi vagyok én, sunyi manó aki nem képes normálisan közlekedni! Miért különcködnek állandóan ezek a hegyes fülü népek, mintha nem is e világon élnének! -Morgolódik magában a barbár, és igyekszik úgy mozogni, hogy mindenki elé kerüljön. S még mielőt rálépne a szivárványra megesküszik, hogy mindenkit lemészárol, ha valami baja esik út közben.
