Arithon, az Árnyékmester sötétséget idéz ellenfele, Lysaer, a Fény Ura flottájára. A varázslat hatására a sötétségből álló párduc átmenetileg elnyeli a napot.
Szerkesztőség: honlap@beholder.hu Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci) Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5) Ha hibát találsz a honlapon: Írj nekünk!
-Te itt? Azt hittem, hogy eltüntél vagy. Vagy. Nem is tudom. Téged is elkaptak?- Ugyan már. Több szerencsét kell kérnijük Eleniostól ahoz, hogy enegem elkapjanak. Na gyere, tünjünk innen. Nem akarom megvárni a főnök érkezését.- Én viszont igen! Kiváncsi vagyok rá.- jelentette ki a fiú. - Ne légy bolond? A saját veszted akarod? Ha itt maradsz véged!- Lehet, hogy csak blöfföl. Mi van akkor ha ő valójából az az főnök. Én már az elején mondtam, hogy ne állj vele szóba. De neked hiába magyaráz az ember, te trooll agyú tuskó!- Mi van mpst már meg szólalsz?- válaszolt magában felgmán a fiú. - Nem érdekelsz. Feleslegesen beszélsz nem halgatok rád.-Ne állj itt! Induljunk! A felszerelésed itt van az ajtó előtt. Gyere. Elkell jutnunk egy kolostorba. Talán a kobuderák tudnak segíteni.- Milyen kolostor? Hol? Mi?- nézett értetlenül a fiú. - Csak gyere. Inkább egyek több bödön romlott hurkát mint, hogy itt maradjak. - A fiú elindult a kijárat felé. Az ajtó túl oldalán ott várta a felszerelése. A folyosó teljesen üres volt ahova jutottak. Az öreg mintha otthon lenne nyugodtan sétált rajta. Rylok még vissza lépett a terembe és megállt a fekete könyvnél. - Tedd el gyorsan!- mondta a hanga fejében.- Nekem ne parancsolgass! Nem érdekelsz!- majd kis töprenég után berakta gyorsan a titokzatos könyvet a táskájába. A hang nem mondott semmit. A folyosón hamar utól érte a varázslót. Az öreg felnézett és ráncos tekintetén valami furcsaság látszott. Nem szólt semmit még egy ajtóhoz nem értek.- Kint az ajtó túl oldalán két őr áll. Én kilököm az ajtó két szárnyát még ők rám figyelnek addig leütöd őket.- De nem fogom őket látni se az ajtótól. Valamint én nem vagyok elég gyors. És és mivel ütném le? Nálam csak kard van.- Ne problémázz! - mondta az öreg majd kilökte az ajtót. Nem volt mit tenni. Cslekedni kellet. Elöször a bal ajtószárny mögül kilépő alakot kapta el. Egy ügyes jobb egyenessel kiütötte a fickót. A másik fickó már nem volt iylen könnyű eset, de nem kellet sokat törődni a szúrkálódásásval mert az öreg egy pár szót vakkantott és a kezéből kitörő villám vágta földhöz a katonát. Rylok megdermedve nézte. -Nyugi nem halt meg. De mostmár tünés.- Így hagyták ott a bejáratot.
A parázs vita után, jó néhány óráig csendben ült a tömlöc falát támasztva. S azon elmélkedett, hogy talán jobb lenne, ha véget vetne ennek az egésznek. Néha , mintha gúnyos kacagást hallott volna a fejében. Talán a hang így reagált az érzéseire! Erre viszont már nem maradt ideje, hogy megbizonyosodjék. Az ajtó kitárult, és az őr jelent meg. (Érdekes, gondolta magában Rylok. Nem hallottam semilyen zárcsörgést, talán be sem volt zárva?) Ekkor azonbam megszólalt az őr:
-Az úr látni kíván téged. Nem tudom, mi lehet olyan érdekes benned, hogy még az életedet is megkímélte. A rövid komunikáció után, pár emelettel feljebb egy díszes szobában hagyta magára az őr. A falakon mindenütt trófeák illetve fegyverek és pajzsok sorakoztak. "Itt a lehetősség, most kell megszöknünk" Hallotta a hangot. "Nem. Most még nem! Kezd érdekelni a dolog" Válaszolta magában a fiú, és tovább bámészkodott a hatalmas szoba berendezési tárgyai között. Szemei, egy könyvespolcon akadtak meg. Amin több száz, különböző színü és formájú könyv sorakozott. Ám egyetlen egy fekete kötésű könyvet talált, amit le is vett. A boríton ismeretlen rúnák, és írások voltak. Mind egy kört alkotva, aminek középpontjában egy emberi alak állt. A körön kívül pedig förtelmes lények hada sorakozott. Kíváncsisága már szinte felülkerekedett józan eszén, és majdnem belelapozott a könyvbe. Amikor ismerős hang szólalt meg mögötte.
-Talán a kíváncsiságod sodort ebbe a nagy kalamajkába is? Nemdebár ifjú barátom?
-Ébredj te mamlasz! Hallod? Térj már magadhoz!- Már megint ez a hang. Sose lesz nyugtom tőle?-gondolta magában Rylok bár ismét rá kellet ébrednie, hogy elméjében nincs egyedül.A hang egyre inkább lekezelően bánt vele.- Te idóta, hát látod mi lett a vége? Én még az elején megmondtam, ne menj a koszos erdőlakók közelébe. De nem! Te, Rylok a nagy hős majd megnézed őket. Sőtt e is bánsz velük! Persze hősöm! Ez az! Így...- Nem fognádbe! Az én fejembe vagy ez igaz és épp ezért nincs jogod állandóan dumálnod nekem! Érted?! Mi lesz a következő a folytonos elmevita után? Már nem csak a telepatikusan is hatalmas szádat fogod járatni? Talán következőleg át veszed át veszed felettem az irányítást? Ha?! Te fogsz rohangálni az én testemben? Te átkozott psziparazita! Takarodja a fejemből!!- Rylok már teljes hangerőn üvöltött.Hangerejét már egy troll is megirigyilhetné harci kiálltásnak.Rylok dühe közepette eljutott oda, hogy szétnéz egyáltalán holvan. Egy sötét teremben volt ahova csak annyi fényszűrődött be amennyi befért egy drabális őr mellet a nyitot ajtón.- Befognád?- kérdezte meg az őr szerfelett nyugudtan. Bár nem igen volt félni valója hisz termetre jópárszor nagyobb volt Ryloknál. Öltözéke egyszerű volt, feketebőrcsizma, tatuködmön és egy sima nadrág. -Nem valami nagy felszerelés.- állapította meg magában a fiú.- Sőt fegyver sincs nála. Talán el is bírnék vele- suhant át az agyán. A lehetőség, hogy ezt kipróbálja a fiú, hamar elszált, mert az őr kapásból becsapta az ajtót így magára hagyta a fiút a teljes sötétségben. Bár ez a magány nem volt egészen magányos. - Úgy se lett volna semmi esélyed. - Igen? Pedig kalandozó vagyok!- Ja ,de milyen? És jobb ha tudod a tested fölött az irányítást nem tudom át venni. Ha megtehetném akkor nem lennék itt.- Mi az ,hogy nem lennénk itt? Tudsz innen kiutat?- tette fel a hangnak a kérdést. - Nem, egyszerűen nem mentem volna oda az erdőbe az ismeretlen alakokhoz.
-Én mondtam ,hogy ne menjünk oda! Én mondtam! futni se bírsz elég gyorsan! Most mi lesz velünk?-Légy már csendbe!- szóltrá Rylok eréjesen a hangra.-De én figyelmeztettelek!- jött a válasz. Közben az emberek vészesen közeledtek. Hősünk nem volt nagy fegyverforgató de azért konyított valamit hozzá.Egyik kezével fegyvere felé nyúlt és igyekezett felkészülni a harcra, már amennyire tudott mert közben végig ezt hallotta ,,Végünk!", ,,Én mondtam ,de te nem hittél nekem!". A másik kezével pedig rámutatott az egyik közeledőre és így szólt. - Ne közelíts ,mert írtóra pórul jársz! - Rylok nem hitte ,hogy szavai hatással lesznek a harcisa alkara és főleg azt nem gondolta volna ,hogy ilyen hatással. A fickó a levegőbe emelkedett majd párszor körbe forgott és nagyot puffant egy fa tövében. Mindenki meghökkent, természetesen Rylok is ,de szerencsére gyorsan eszmélt. Kihúzta magát és így szólt. -Én szóltam! - Te tudsz varázsolni? Nem ez nem te voltál, azt észre vettem volna. Ja hát persze tudom!- Mit tud... - tettevolna fel a kérdést Rylok a hangnak mikor egy tüske eltalálta. A sérülés nem fájt, de a rajta lévő szer kábított. Mielőtt végleg eszméletét vesztette még elcsípett néhány hang foszlányt. ,,Gyorsan szedjétek össze és vigyétek a városba." ,, De főnök mért nem dobjuk bele a csatornába, a cápák úgy is megennék." ,,Ja a cápák minden férget megesznek" mondta egy harmadik hang majd nagyot nevetett. ,,Azt mondtam vigyétek! Mi addig meg... keress.. a ....fickót." És itt Rylok végleg elvesztette fonalat.
Rylok ereiben megfagyott a vér, amint több tucat szempár figyelt azt, ahogy magában beszélt. A tekintetekből sok mindent ki lehetett olvasni. Döbbenetet; félelmet; kíváncsiságot, de lagfőképen haragot. Azt, hogy miért haragudnak rá, még nem tudta. Talán mert megzavarta őket, vagy csak egyszerűen barátságtalan népek lakják ezt a magányos erdőt. Egy biztos volt, nagy bajban van! S az érzés csak fokozódott, amint az egyikük elkiáltota magát. -Kapjuk el! Biztosan közülük való! -Rylok azonnal menekülni kezdett, és a hang elviselhetetlenül visított az elmélyében. "Gyorsabban te ostoba, már majdnem utol értek, végünk van!" Azt, hogy miért retteg ennyire a hang is, már végképp nem tudta feldolgozni. A menekülés nem tartott sokáig. Talán a helyismeretnek köszönhetően, de a társaság rövidesen körbevette Rylokot. És fenyegetően közelítettek felé.
Rylok úgy döntött kicsit közelebb megy és megtudja miről folyik ilyen aktiv parázs vita. Óvatosan lopakodni kezdett a csoport felé, iyekezett minnél halkabb maradni.
-Baráto m ez biztos jó ötlet?- hallota hősünk fejében a hangot. -Azt hottem már végle eltüntél, eddig semmi gond nem volt, most maradj csendben! Érted?- sziszegte fogaiközt mérgesen Rylok. -Tényleg nem kéne oda menned.
- De oda megyek.- jött a válasz. - Komolyan mondom. Tudom szerinted csak egy hang vagyok a fejedben de akkor is, bízbennem. - "Bízbennem" mit gondol ez magáról, ilyen nincs egy hang arra kér a fejemben, hogy bízzak benne.
-Tudod mit, - tört ki Rylokból a keleténél sokkal hangosabban a válasz- azért is megnézem azokat az embereket.- Mondandójának erősségét bizonyítsa oda mutatott és oda is nézett. Így könnyen észrevehette, hogy kiabálásával magára vonta a kiscsoport figyelmét.
-Na ugye! Megmondtam!-szólt a hang.
Ahogy ezen tűnődött észrevette, hogy az egyik ember feláll, és talán a hangját is felemeli. A többiek ülve maradtak, de ahogy egyszerre válaszoltak az álló férfinak, a hangjuk majdhogynem elnyomta övét, és Rylok nem érthette hogy miről szól a vita.
Valóban nem úgy néz ki, mint egy mágus. De ha mégis az, talán megszabadíthat ettől a hangtól a fejemben. Elmélkedik magában a fiú. S reméli, hogy a hang erről mit sem tud. Bár ez hiú ábránd csupán!
-Ha nem zavarja, magával tartanák egy darabon? És ne aggódjon, nem vagyok bolond! Csupán szórakoztattam magam, egy ilyen magányos út során.
-Nem bánom! De soha ne vond kétségbe a szavaimat, az életed múlhat rajta! Azzal meg sem várva a fiú válaszát elindul az út melleti erdő irányába. Rylok, furcsálja a dolgot, de nem akadékoskodik. Követi az idegent, és reménykedik. Már két napja haladtak a sűrűben szó nélkül, amikor a mágus megált. Hátrafordulva ránézett Rylokra, majd a fejével intett az elöttük lévő facsoport felé. Ahol kis csoportokban, emberek ültek, alig észrevehetően. A mágus intett, hogy ne mozduljon. Majd hirtelen eltűnt a fiú szeme elől. Valóbam mágus! De kik ezek az emberek, és mit keresnek az erdő mélyén?
-Idegesítő hangot?- Teszi fel halkan a kérdést az idegen miközben szétnéz alaposan, hogy nem e látja őket valaki.- Tudja én nem látok senkit itt a környéken...és nem is hallok.- fejezte be mondatát egy kis hatásszünet után.Kihúzza magát majd eréjesen tovább beszél. - Ha már így tudni akarja én egy híres mágus vagyok és nem tesz jót a hírnevemnek ha bolondokkal látnak.- Rylok egy kicsit meghökkent a fickó szavain. Ki kérdezte egyáltalán ,hogy kicsoda és ki itt a bolond? -Igen! Ki itt a bolond? És különbensem úgy néz ki mint egy híres mágus, inkább akkor már egy bugris ez az ember. Hát nem igazam van Rylok pajtás? - hallota hősünk újra a hangot.
-Nem magából, hanem ebből a romlott világból. Javítja ki magát gyorsan Rylok. Majd ismét az idegenhez fordul. -Mondja, honnan jött? Talán ha vele tarthatna, nem hallaná ezt az idegesítő hangot.
...Talán ez az alak és a hang nem véeltlenül van egyszerre jelen. Vagy nincs is jelen a a hang? Á elég ebből a skizofrén dumából.- Gondolta hősünk ,de jött is a válasz privát eszméjének.- Tényleg elég. Inkább azt az idegent vizsgákjuk meg mert mivan ha tényleg elvarázsol és valami nagy ronda soklábű szörny leszel ami még büdös is mint egy izzat sullár.- Elég!- rivalta hangosan Rylok. - Miből? Jó ember én nem csináltam semmit.- Hallattszot az idegen dörmögős hangú válasza.
Felháborodott a pimasz hangvételen az ifjú, s megállt egy percre... gyakorlatias énje azt sugalta, talán valami betegség, vagy a környezeti hatások képzelgésének oka, esetleg egy varázsló mágia útján próbálja befolyásolni, bűbájt bocsátani rá...
A hirtelen gondolatra azonnal a vele szemben felé haladó idegenre koncentrált, s gyanúsan méregetni kezdte.
-Tőlünk? - kérdezte Rylok. - Esetleg tőlem akarhat valamit ez a jó ember. - már ha az, bár hősünk vonásai alapján annak itélte. - Tudod nem hiszem, hogy rajtam kívül más is hallana tégedet, te idegesítő hang. Ha már te kérdezősködöl én is feltennék egy kérdést. Te ki vagy és mit keresel a fejembe? - Bosszankodott egyre hangosabban Rylok és felsem tűnt neki, hogy az idgen közeledik felé. De dühe csak növekedett mikor a hang flegmán válaszolt. ,,Ez két kérdés volt, nem?"
Hosszasan halgatta volna még a madarat, de a hang ismét megszólalt a fejében. "Kérdeztem valamit!".
-Tudom! Válaszolt hangosan, és ez még saját magát is meglepte. Mit is csinál tulajdon képpen? Magában beszél. Megrázta fejét, és elindult a közeli városba. Léptei alatt, alig észrevehetően kavarodott fel az út pora. " Még mindíg itt vagyok! " Szólt ismét a hang.
-Hagyjál! Horkant fel Rylok, és alig vette észre a vele szembe közeledő idegent. Ám a hang nem tágított, " Vajon mit akarhat tőlünk? "
