Vissza a Főoldalra
 

Hírek, változások
Mi is az az AK?
AK Archívum
GN Archívum
Tartalomjegyzékek
Cikkek az újságból
Krónikák a boltban
Szavazások
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Termékismertető - Alanori Krónika 149. (2008. november-december)
Termékismertető - Alanori Krónika 146 (2008. május-június)

A lista folytatása...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
 

Farkas az égből (Káosz Galaktika novella)

Elfogytak a legelők, és eltűntek a farkasok.

Aziz van Haggar már két hete bolyongott a hegyek között. Atyái istene, Gude elfordította arcát, az új isten, a számtalan csillag járását szabályzó Napok Ura pedig nem törődött azzal, hogy megsegítse az ifjú vadászt.

Egy nincstelen senkit.

A tavasz már ropogtatta az égbe törő fenyőket borító jég kérgét. Dél felé itt is, ott is apró patakok bukkantak elő a hó alól. Aziz tudta, hogy napokon belül beáll az olvadás. Ha a meleg idő a hegyek között éri, akkor mindennek vége. Az olvadó hólé kő- és sárlavinákat zúdít a hágókra, elzárja az utakat, barlangjaikba zavarja a hegyi farkasokat. Ha pedig egyetlen farkasbőrrel sem bizonyítja bátorságát, akkor nincs is miért visszatérnie a síkságra.

Amióta elkezdték feltörni a mezőket, istállóban tartani a jószágot, egyre nehezebbé vált megszerezni a hasskarlok ezüst fejpántját. A fejpánt nélkül pedig nem férfi a férfi. Nincs szava a tanácsban, nem hordhat fegyvert, csak nevetnek rajta a leányok. Az ezüst szalaghoz régen elég volt, ha az ifjú kapott atyjától annyi legelőt, hogy egy hét alatt körbe tudja lovagolni, vagy ha szegény volt a család, a fiú felkerekedhetett, hogy lándzsával vagy íjjal elejtse a jószágot pusztító hegyi farkast.

A Népet fenyegető bestiák megölése hőstettnek számított. A közösség számára a farkasvadász ért annyit, mint a legnagyobb ménes ura. Az ifjú hős győzelmi tort tarthatott a zsákmányából, és az étkezés befejeztével a legtekintélyesebb nemzetségfő tette a fejére a fejpántot.

Ezek a szép idők örökre eltűntek

A Vének most félnek, mert nem tudják, mi lesz a Néppel az új világban. Minden megváltozott azóta, hogy vagy tíz téllel ezelőtt újra megnyíltak az égbolt kapui.

A Global Impex tulajdonában lévő Mineral Kartell igazgatótanácsának azért kellett gyűlést tartania, mert az adózás utáni éves nyereség növekedési üteme elmaradt a központ által elvárt értéktől.

- Az értekezletet a Négyes Tárgyalóban tartjuk. Kérem, igyekezzenek!

Johnny Fischer főosztályvezető homlokát ráncolva a mellette ülő inszektoidra nézett.

- A Négyes nem egy akvárium?

- De igen - felelte a magas, sovány rovarlény. - Mehetünk a búvárruhákért.

- Akkor Viharszárny területi igazgató úr is ott lesz? - A mindig elegáns Fischer elsápadt, és a kezében tartott infókockára pillantott.

A legtöbb emberhez hasonlóan ő is ösztönösen utálta az űrcápákat. Ezt a viszolygást persze a karrierje érdekében igyekezett eltitkolni, de ha tehette, akkor a lehető legkevesebbet tartózkodott a ravasz és kegyetlen óriáshalak közelében. Egy-egy értekezlet után éjszaka néha sikítva ébredt, mert álmában a nemeshalak nemcsak lassan köröztek körülötte, hanem...

Ma pedig minden oka megvolt arra, hogy ideges legyen. A részvényesek dühösek. A céget megviselte a zarg invázió, a Peremvidék újrafelfegyverzésébe csak késve tudtak bekapcsolódni, a bányavilágok és a nehézipari gyarmatok pedig még mindig veszteséget termeltek.

Ezért fejek fognak hullani. És nem csak a szó átvitt értelmében.

Viharszárny igazgató helyett egy szürke cápa várt rájuk a ragyogóan megvilágított, tisztított tengervízzel töltött teremben. Néhány lebegő takarítórobot véres húscafatokat próbált eltüntetni a korallbútorok közül. A ragadozóhal villámgyorsan az érkezők felé úszott, majd farkának egyetlen mozdulatával lefékezte rohanását, és ott lebegett egy arasznyira Fischer légzőmaszkja előtt. A főosztályvezető holtsápadtan bámulta a hófehér, borotvaéles fogakat. Fejhallgatójában megszólalt a cápa szinkronizált, mézédes hangja.

- Üdvözlöm, kedves Johnny. Örvényszáj vezérigazgató-helyettes vagyok. A Global küldött, hogy rendbe tegyem a dolgokat. Gratulálok az előléptetéséhez. Az imént elhunyt Viharszárny helyett Ön az új igazgató. Lássuk a jelentését és a javaslatait!

Fischer úgy érezte, mindjárt megfullad. Nem mert kertelni, azt viszont nem akarta bevallani, hogy fogalma sincs a válság megoldásáról. A cápa sürgetően körözött körülötte, míg a többi igazgatósági tag, az emberek, a rovarok, a két kiismerhetetlen gondolkodású növénylény és Olinnen, a cerebrita főkönyvelő is úgy tett, mintha ott sem lennének.

Az újonnan kinevezett igazgató nyelt egyet, azután beszélni kezdett.

- Az adózott nyereség évi 30 százalékos növelése a hagyományos módszerekkel már nem valósítható meg. Az infláció, az egyházi adó bevezetése, a háborús károk, satöbbi. Persze már kidolgoztuk az új módszert.

- Igen? Ezt örömmel hallom! Mondja kedvesem, mit találtunk ki?

Örvényszáj a kerek ablakhoz úszott, és elégedett pillantást vetett a kikötő lüktető forgalmára. A magasban karcsú vadászgépek tértek vissza a járőrszolgálatból, lent a felszínen pedig nyílegyenes oszlopokban sorakoztak a cég teherhajói. Kicsit távolabb, a lövegtornyok acélkupoláin túl a szövetséges kalózok fregattjait töltötték fel üzemanyaggal a robotok. A levegőtlen hold kiváló főhadiszállásnak bizonyult. Ide nem ért el a hatóságok keze.

- A nyersanyagokkal ugye nincs mit tenni, de... a munkaerő! Igen, a munkaerő árát kell lecsökkenteni.

- Már így is a minimálbér töredékét fizetjük! - szólalt meg agyában a telepata cerebrita főkönyvelő hangja.

- Igen, de..., alkalmazzunk rabszolgákat! - Az ötlet hirtelen jött, nem maradt ideje végiggondolnia. - Akkor nem kell a munkabérrel törődni!

- Remek! - A cápának szemmel láthatóan tetszett az ötlet. - És így az élelmezésre sem kell költeni. A kihulló munkaerő fogja táplálni a munkaképeseket. Márpedig elég nagy lesz az elhullók aránya, ahogy én a kollégákat ismerem. Intézkedjenek a toborzók kiküldéséről! Fejvadászokra gondolok. Elsősorban bolyvárosokat és barbár világokat keressenek. Olinnen, mennyit javít ez a mérlegünkön?

- Tízmillió rabszolga esetén nulla egész két tized százalékot.

- Nagyszerű, akkor vágjunk bele!

Gude mégiscsak rámosolygott. Az izmos tavinyúl szépen pirult a nyárson. Húsa, gondosan beosztva legalább négy napra elég lesz. A tűzből szikrák pattogtak a magasba, felvillantak és összekeveredtek a csillagokkal.

A csillagok.

Az égből jött idegenek szerint minden parányi csillag egy-egy hatalmas és izzó nap! Ezt elég nehéz volt elhinni, hiszen akkor az Égben nincs hely Gude számára, a napok tüze már rég elemésztette volna fából faragott palotáját. Kinek higgyen az egyszerű ember? Gude csak a Látókhoz és a Vénekhez szólt, az idegeneket viszont bárki láthatta, ha nem sajnálta a kéthónapos utazást, és a nagy síkságon át elvándorolt Fatimébe, a tengerparti nagyvárosba.

A nemzetségből legelőször Afez bácsi találkozott idegennel. Követként járt tárgyalni a kikötőben. Kilépve a fatimei vendégszállásról egy hatalmas rovarral találta szembe magát. Mintha csak az alvilág valamelyik szörnye bukkant volna elő. Afez azt tette, amit egy hasskarltól elvárhat az ember. A szörnyre rontott, és kardjával megölte.

Másnap reggel azután három rovarlény várta a kapu előtt. Nem harcolni jöttek, csak odalöktek neki egy mesélő kockát, és elmentek. A kocka viszont beszélt, és képeket is mutatott. Kiderült, hogy a szörny valójában egy nagy és népes nemzetség tagja, akit számon tartanak, akit nem lehet csak úgy agyonvágni mint egy kitaszítottat. Ráadásul nem is harcos, hanem gyógyító. A falu Vénje dühöngött. Az lett a dolog vége, hogy Afeznek csapatparancsnok létére megalázkodva, mezítláb kellett elmennie a rovarok szállására, hogy weriguldot fizessen az elhunytért. A dolgok így rendbe jöttek, bár a nemzetség szállásain, a kék hegyek lábánál azóta sem nagyon láttak égből jött idegent.

Az új mesék viszont eljutottak minden pásztortűzhöz. Mesék a Birodalomról, a mindenkit szerető cerebrita Császárról, a csillagok között tomboló háborúról. Új szavakat tanult a Nép, ördög helyett azt mondták, hogy zarg, varázskard helyett azt, hogy lézer.

A csodálatos történetek a Nép eredetét is másként magyarázták, mint a régiek. Kiderült, hogy a Világ csak egy a számtalan bolygó közül, ahová sok ezer évvel ezelőtt, a Cápa Háborúk miatt a cerebrita varázslók telepítették csillogó ezüsthajókon a Népet. A harcosokat, a szilaj vadászokat hozták el a fuldokló ősi Földről: a gorkhákat, az izlandiakat, a búrokat, a maorikat, a hanokat, a szikheket, a skótokat, a tuaregeket, a dajakokat, azokat, akik bárhol és bármikor készek voltak a Császárért harcolni. Aztán bezáródott az Ég, a Birodalom elfelejtette a Világot, és hagyta, hogy a Nép a Vének szava szerint éljen. Most viszont újra dúl a háború, hadihajók járják az égi ösvényeket, és a Császárnak eszébe jutottak hű harcosai, a dús legelők, a termékeny földek.

A Birodalom arannyal, takarókkal, gyógyszerrel, beszélő dobozokkal, acélból készült szerszámokkal és fegyverekkel fizetett az egészséges húsért és a gabonáért. A Nép még sohasem élt ilyen jómódban. Az öregeknek nem kellett az éhség miatt megtérni Gudéhoz, és egyre több újszülött maradt életben. A tanyákból falvak lettek, a régi falvakból városok.

Csak legelőből lett volna több!

Aziz eloltotta a tüzet, és a sziklapárkány alatti kis tóhoz sétált. Gude a távoli vulkánok tüzével fűtötte a barlangok vizeit. A forró vízből csípős szagú gőz szállt a magasba, de ez nem zavarta a fiút. Levetkőzött, és lemerült.

A tó fenekére süllyedt, hogy kagylót keressen, amikor remegni kezdett a víz. A felszínre rúgta magát, mert nem akarta, hogy egy földrengés, Gude horkolása, a fejére rogyassza a sziklatetőt.

Kirázta a vizet a szeméből, és a part felé akart úszni, amikor meglátta a tábortűz alig pislákoló parazsa felett lebegő... sárkányt.

Nem hasonlított a mesék sárkányaira, nem voltak szárnyai, nem borították pikkelyek, de Aziz így is felismerte. A sárkány üvöltött, haragja megremegtette a tó tűzforró vizét. Aziz pónija pánikba esett, eltépte béklyóját, és megpróbált elfutni a magasban lebegő szörnyeteg elől.

A sárkány megmozdult, felsüvített, és villámgyorsan a póni nyomába eredt. Pofájából sivító, pokoli tűz tört elő. Ahogy alacsonyan repült a fák felett, zöldes, füsttelen lángba borította az élő erdőt.

Traoxax, a kegyvesztett Viharszárny nemzetség tagja igazán nem panaszkodhatott a sorsára. Patrónusa, a Mineral területi igazgatója ugyan meghalt, de ő még élt, és aki él, annak előbb-utóbb lehetősége nyílik a bosszúra. Addig meg itt voltak neki ezek a nyomorultak, akiken kiélhette haragját.

Háromlábú lépegetőjén megpördült, és a szerkezet fémmancsában tartott villámkorbáccsal végigvágott egy foglyon, aki a háta mögül próbált felszedni egy darab nyers húst az olajos földről. A fűrészes élű kábel a rabszolgára tekeredett. Az emberlény egy darabig még füstölve vonaglott, aztán darabokra tépte a nagyfeszültségű kisülés.

- Zabáljatok disznók!

Traoxax kiáltását tucatnyi hatalmas hangszóró ismételte meg. A hősugarakból szőtt kerítés körbefogta az arénaszerű mélyedést. Középen, a vastag fatörzsekből durván összetákolt emelvény körül legalább száz rabszolga kuporgott a földbe vájt üregekben.

Fent a dombon feldübörögtek a kalózok viharvert Galleon Goldjának hajtóművei. Traoxax vízzel töltött szkafanderjének képernyőjén feltűnt a pilóta alattomos képe.

- Mi van, cápa? Pocsékolod az árut?

- Törődj a magad dolgával, sártaposó! Vigyázz, nehogy elkapjon a légvédelem!

- Légvédelem? Itt? Még egy műholdjuk sincs. Ennél sötétebb helyet csak egy fekete lyuk seggében találsz. Inkább te vigyázz, nehogy kiszálkázzon valamelyik bennszülött!

- Engem? - hördült fel a cápa. - Még ha el is jutnának ide. Na de ki bolond ide jönni, a hegyek közé?

- Tegnap is akadt egy, nem? Mi lett vele? Elkaptad?

- Kimentem az anti-G siklómmal. Infrával megkerestem a sötétben, aztán adtam neki egy kis folyékony tüzet. Állati fürge volt, de ez sem segített rajta.

- Elkaphattad volna. Vagy nem kell a friss hús?

A vigyorgó ember obszcén jelet intett az ujjával, mire a cápa unottan vicsorgott egyet. Túl régóta dolgoztak együtt ahhoz, hogy komolyan vegye a sértéseket.

A foglyokkal megrakott hajó pillanatok alatt átfúrta magát Gude légkörén, hogy szállítmányát eljuttassa valamelyik gyilkos klímájú ipari világra. A tengerparti birodalmi kirendeltség radarjai talán észlelték röptét, de nem volt vadászuk, amit utána küldhettek volna.

Az űrcápa magára maradt. Átgázolt a foglyok között, és lépegetőjével fürgén felkapaszkodott az emelvényre. Nem félt a magánytól. Itt legalább senki sem készült a hátába lőni! Egy kicsit kipihenhette magát az irodában folyó kegyetlen küzdelem után. Jobb itt, mint egy bűzös akváriumban. A harci drogoknak köszönhetően játszva kibírja addig, amíg megjön a következő halálhajó.

Monitorán hirtelen öt apró pont tűnt fel. Lassan, óvatosan közeledtek. Traoxax elvigyorodott, kikapcsolta a sugárkerítést, és a régimódi rohamlézer állványához lépett.

Imádta a munkáját.

Aziz a szikla tetejéről napkelte óta figyelte a rabszolgatábort. Testét vastag sárréteg fedte, lábán fakéregből készített mokaszint hordott. Mellette egy rugalmas faágra erősítve kagylószedő kése hevert. A zöld tűz elpusztította a póniját és az összes holmiját. A fiú úgy döntött, hogy a sárkány nyomába ered. Nem volt más választása. Ha nincs farkas, zsákmánynak ez is jó lesz.

Nem volt nehéz megtalálni a szörny nyomát. Hanem amit itt látott, az meghaladta legszörnyűbb elképzeléseit is.

Látta, ahogy behajtják a foglyokat az óriási ezüst teknősbe. Embereket, nagy bogarakat, vánszorgó növényeket. Aztán a teknős üvölteni kezdett, és elrepült a csillagok közé.

Csak egy őr maradt. Egy hatalmas, halfejű tüskés szörnyeteg. Egyedül a foglyok tengerében. Ez azt jelenti, hogy az őr erős és magabiztos. Akkor pedig okosan kell rátámadni.

Aziz tehát várt.

A gorkhák lassan közeledtek a tábor felé, de nem voltak elég óvatosak. Aziz már messziről észrevette őket, az alacsony harcosok viszont elmentek rejtekhelye mellett. Tudta, miért jöttek. A foglyok között gorkha nők és gyerekek is akadtak.

A halfejű fémszörny az építmény tetején állt. Tüntetően hátat fordított a lopakodó támadóknak. A gorkhák elérték a mélyedés szélét. Egy pillanatra megtorpantak a fémrudak előtt, de vezetőjük türelmetlen intésére továbbmentek. Kezükben megvillant görbe késük. A főnök egy hosszú csövű lézert szorongatott.

A szörny valamit csinált.

A következő pillanatban egy hatalmas gömb ragyogott fel a tábor felett a levegőben. A gorkhák döbbenten bámultak a magasba. Saját felnagyított ámuló arcukat látták a hologömbben.

- Nahát, váratlan látogatók!

Traoxax élvezettel hallgatta saját hangja dübörgését. Megmarkolta a rohamlézert, és egyenként leterítette a barbárokat. Csak az utolsónak kegyelmezett meg.

- Várj meg, lemegyek érted! - kiáltotta vidáman. Megragadott egy hosszú, fűrészes pengéjű szigonyt. Visszakapcsolta a kerítés hősugarait, majd ereszkedni kezdett lefelé a fatörzsekből ácsolt létrán.

A gorkha egy pillanatig döbbenten bámulta a felé száguldó rettenetet, aztán megfordult, és rohanni kezdett.

Traoxax nem érte utol. A hősugarakból font kerítés viszont útját állta. A foglyok befogták fülüket, hogy ne hallják a férfi sikítását.

A sisak radarja csak az utolsó pillanatban észlelte az alacsony röppályán érkező tárgyat. Traoxax hátravetette magát. A lépegető stabilizátorai megtartották volna, de az egyik láb túlcsúszott az emelvény peremén. Az űrcápa a mélybe zuhant.

A csattanás felriasztotta a foglyokat. Döbbenten bámulták hangosan káromkodva  feltápászkodó  őrüket. A szinkronhangszórók be  voltak kapcsolva, így minden szavát érthették. Traoxax kibiztosította fegyverét, és körülnézett. Semmi sem mozdult, némaság ülte meg a fagyos hajnali erdőt. Visszamászott az emelvényre. Már azt hitte, hogy a kábítószerek tréfálták meg, amikor egyik lába valami puha, síkos dologra taposott.

Lenézett, azután felüvöltött dühében.

Egy döglött hal hevert előtte.

- Ki volt az?

Válaszképpen tűz lángja villant a fák között. Aztán, kicsit arrébb még egy, meg még egy. Rőzseláng vagy torkolattűz?

A cápa a magasba rántotta rakétavetőjét, és egy repeszgránátot lőtt ki a fények felé. A robbanás darabokra szaggatta a bokrokat, és a tüzek eltűntek. Traoxax leengedte a rakétavetőt. Úgy tűnt, sikerült végeznie láthatatlan ellenfelével.

Valami nagyot csapott a hátára. Megpördült, és döbbenten bámulta az újabb, még vergődő halat.

- Hogy az ördögbe került ez ide?

Egy jókora ugrással az antiG siklóra ugrott. Felgyújtotta a fényszórókat, és bekapcsolta a turbinákat. A sikló a magasba emelkedett.

Aziz a földre ejtette a kezében tartott halat. Már nem volt szükség arra, hogy ezt is a szörny fejéhez hajítsa egy meghajlított fiatal nyárfa ereje segítségével. Látta, ahogy kigyullad a sárkány szeme, és az sem kerülte el figyelmét, hogy a szörny is nyeregbe pattant.

A fiú a patakba vetette magát, lemerült, és hagyta, hogy a jeges víz a felszín alatti barlang bejárata felé sodorja. A szörnyeteg nem lát be a víz alá. Valószínűleg a föld alá sem. A puha mészkőben pedig nem egy repedés és járat vezet a mélyedésbe, a tábor alá. Nehéz lesz bekúszni, de nem lehetetlen.

Traoxax egy órán át körözött a tábor körül. Néhány rókán és nyúlon kívül mást nem sikerült felriasztania. Hiába öntött folyékony tüzet a fák közé, titokzatos támadójának nyoma veszett. Az antiG sikló üzemanyagjelzője vörös fényben izzott. A cápa úgy döntött, hogy visszatér a táborba.

Alacsonyan elsiklott a fák csúcsa felett, és lassan az emelvény mellé lebegett. Kikötötte a siklót, és átlépni készült, amikor hirtelen rájött, hogy nincs egyedül

Egy meztelen, szőrös, sárborította barbár állt a rohamlézer mögött. A fegyver kilenc csöve pontosan az űrcápa fejére szegeződött.

Traoxax mozdulatlanná dermedt.

- Hé, te! Vigyázz, megéget a tűzpálca! - mondta mézesmázos hangon. - Engedd el, nehogy megsüssön!

Beszéd közben töprengett: "Vajon kibiztosítva hagytam, vagy nem hagytam kibiztosítva?"

- Szeretnél egy szép takarót?

Semmi válasz.

- Mondd csak barátom, hogy kerültél ide?

- Gude vezetett.

- Gude? Ki a fene az a... Ja vagy úgy, az istened! És mondd csak, az istened azt is megmondta, hogy hogyan kell a rohamlézerrel lőni?

- Nem, azt nem.

- Akkor jó. - Traoxax megkönnyebbülten felsóhajtott, és lángszórója után nyúlt, hogy végezzen a fiúval.

- Arra magamtól jöttem rá.

A sorozat valósággal kettészelte a cápa páncélozott testét.

Az Égből jött bíró végignézett a Véneken.

- Súlyos vád ért benneteket - mondta. - Vádlótok a nagyhatalmú Mineral Kartell.

Az öregek értetlen pillantását látva még hozzátette.

- A kartell az egy... kisebb királyságféle. Kicsi, de erős és befolyásos, úgyhogy nem árt, ha tisztázni tudjátok magatokat. Hajói vannak, meg ágyúi és rengeteg pénze.

A Vének Véne emelkedett szóra.

- Áttanulmányoztuk az iratokat, nagyúr. Köszönöm neked a... - egy pillanatig küszködött az új fogalommal, azután megtalálta a megfelelő szót - a hipnotekercset, amelyből az éjjel megismertem a birodalmi jogrend alapjait. Azt hiszem, nincs okunk félni.

- Úgy véled? - kérdezte kétkedve a bíró.

- Ha nincs áldozat, nincs bűn sem, nagyúr.

- Nincs áldozat?

A Vének Véne válaszként tapsolt egyet, mire két hasskarl félrehúzta a hologömböt rejtő bőrfüggönyt. A háromdimenziós képen jól látszott a felszabadított rabszolgatábor. Tüzek lobogtak a sátrak között, a volt foglyok, emberek, inszektoidok, ismeretlen fajú lények pedig sorban álltak egy jókora üst előtt.

Aziz győzelmi tort tartott. Az üst mellett állva sűrű, forró levessel töltötte meg a fatálakat.

- Szóval nincs áldozat?

- Nincsen, nagyúr.

A bíró elnevette magát.

- Ám legyen. Látom, sikerült a hagyományokat összhangba hozni az új korszak kihívásaival. De azért vigyázzatok, a cápák bosszút fognak állni!

- Mi is ott leszünk - felelte csendes elszántsággal a Vének vezetője.

A bíró felkelt, és elindult a birodalmiak konténertelepe felé. A gyűlésház kapujában megtorpant egy pillanatra, és visszanézett.

- Vének Véne?

- Igen, nagyúr?

- Mondd meg az ifjú vadásznak, hogy én is megkóstolnám a zsákmányát. Úgyhogy hagyjon egy tányérral a hallevesből.

Írta: Varga A. Csaba
A cikk az Alanori Krónika 27. számában jelent meg.

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
(átlag: 8 szavazat alapján 8.1)

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: A rózsaszín cumi legendája (Káosz Galaktika novella).

Létrehozás: 2003. október 9. 01:07:39
Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09
Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2024
E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.