Végjáték (Ősök Városa novella)

A galetki diadalordítása hosszan visszhangzott a csarnokok között. A lélekenergia végigbizsergette tizennégy tökéletes végtagját, feltöltötte erővel. Lábainál egy hasonlóan fejlett galetki holtteste hevert. Gyenge volt mágiából.

Elindult új ellenfelet keresni. Amióta legyőzték az Ellenséget, nem volt tilos galetkit ölni, és ezt a végletekig ki is használták.

A barlangok kongtak az ürességtől. A galetki tüzetesen átvizsgált mindent, nehogy bármi is elkerülje figyelmét. Ő volt a szint ura, a hegy ura és a felszín ura is. A legerősebb.

Az egykor hatalmas galetki lesoványodva, tört fényű szemmel keresgélt. Bármit, amit megehet. Az utolsó békepártit hetekkel ezelőtt falta fel szolgáival együtt. Már annak se voltak tartalékai. Azóta ő a hegy egyetlen lakója. Semmi. Senki. Sehol.

Megpróbált elmerülni az asztrális térben. Semmi. Csak csend és holt vidék. A galetkik győztek. Ő győzött. A felszín az övé, a hegymély az övé, minden az övé. Nem tudta már tartani magát, leült, hátát egy falnak támasztotta. Az utolsó áldozata jelent meg előtte, az utolsó szavait mondta.

- Mondd, galetki, hát megérte?

Elzavarta a látomást. Újra körülnézett.

Senki. Semmi. Sehol.

Győzött.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Kétségbeesve keresem Gesztenyét.

Létrehozás: 2003. november 4. 14:39:09

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09

Nyomtatási forma